|
Egy s’r Gróf Andrássy Attila Örökség Földjének egyharmadán él, száműzve – nyomorba döntve; jobb időket remélve! Mindennapok súlya alatt meggörnyedve, hitéből – rég kivetkőzve! Dicső múltját fátyol fedi, reménytelen életét; Trianonnak köszönheti! – De higgy! E-nép felemelkedésében, Apáink régi hírnevében! – Kik nyilaitól félt egész Európa, – Kik hőstetteiről regélt; egész Eurázsia! – Afrika, még mindig fél! Amerika, már nem remél – – De a magyar nép, még él! Átírat: '24.05.24. Tl.  kb.: 1995, Tarcal Macska alma Az élet gyökeret vert a szívembe. – Abba kapaszkodom én, … és csak panaszkodom ép. – Ki, az az Én?! Az élet kapaszkodik belém, az élet csirája – palánta lesz belőle; emberpalánta: Madárlátta – Meseszerű –, de valóságos. Világos történet. Ez az én történetem, mely majd történelem lesz egyszer talán az életben. Majd talán-tán. Mint elefánt egy fán. Kibújik a tojásból –, egy lekvár. Az elsőemberpár. És az élet igenlésével, beleharap az élet bölcs elsőalmájába. – finom: mit érezhettek vajon?! Mi emberek ezt, mind azóta tudjuk, akár mindennap. – Hogyan is van ez?! – Na’, most búcsúzom tőletek, és ég veletek; ti emberek … Halleluja – Tarcal: 2024.02.13. ’24 Huszonnégy óra. Huszonnégy nap, Huszonnégy hónap; és huszonnégy év – Vége kétezerhuszonnégy! Tarcal: 2024.01.25. Vár A vár, vár’ – Ne olvasd tovább! Már megint ott vagyunk, ahol tavaly ilyenkor voltunk. A jelen elmúlik, a jövő nem jön elénk; (isten). Olvasd tovább! Tehetetlen – lehetetlen, bűnös világ! Félve kényszerít, és élve kénytelen! – Más a megoldás. Isten a feloldás! Ember a káromlás – Csak állat lehet a barát. És élet a társ – A halál a magány! A világ egy nagy hiány – – Hiábavalóság, önkénytelen álmodás. És pontot tesz a végére a válság’ Majd jön az elmúlás; És a kegyes halál. A fintor mosolyog – Olvasd tovább! Szeresd azt amit utálsz! Utáld azt amit szeretsz. A hazugság igazság! Az igazság hazugság – A valóság, csak egy illúzió’ Mátrix, az élet játszik: Te vagy maga a tét. Nyertes a lét, vesztes a tél! Anyám megmentettél; Apám, te elárultál! ’arcal: 2023. 12.31. H Áruló’ Áruló – Ország! Áruló – Világ! Sztrapacska Szabolcska! Mit akar a polka..? Báró Andrássy Attila Tarcal: ’23.09.18. Q’, Hunia' Magyaria' Magyarország Mária' Hungária Máriássy Andrássy Turul Turzul Tarcal Tarczal Sir Thirsty Horse Tarcal: 2023.04.06-07. Óda Morzsához Egy-szóval: h i á n y z o l ' Ha kilépek az ajtón, még titkon kereslek; Morzsa – hol-vagy? h i á n y z o l ' Ha hazajövők, nézem vársz-e még? h i á n y z o l ' Emléked majd lassan, idővel megfakul; Mint egy sárga fénykép elavul. Fiatal voltál, és még nagyon szép voltál! Jó Qtya voltál ' – s z e l í d – Erdőbényei fehér puli. A politika lassan megemésztet! Sokkal jobb életed is lehetett – v o l n a – Ha nem ilyen a pártpolitika. Morzsa fiam ' Emlékszel – Őrmester! Mennyit játszottunk fiam. Fogadott qtya fiam – Nem segítettek neked, pedig kértem segítséget. Önző módon hallgatnak; fájó módon tagadnak – Isten álljon érted bosszút! Fehér ló fia a Qtya ! Te jó voltál, Nem érted az embereket; bújtál mindenkihez – Pedig ők rosszak! Te jó, nyugodj békében. Morzsa: 2015. 04. 23. – 2023. 03. 12. Tarcal: 2023. 03. 15. Fohász Segítsd meg Isten az Embert.! Jó léttel, békével; boldogsággal. Adj új reményt – adj új hitet hozzá! Legyen új Királyság a földön immár. Béke honoljon – és megértés – Segíts Isten, Te a Mennyek Ura! Rossz emberek –, ti meg féljetek. Tarcal: 2023. 01. 22. Évforduló Boldog új évet! Új évet boldogan! Szép remény holnap. – Holnap meghal a tegnap. Holnap meghal az év! Holnapután feltámad! Új év születik – A régit feledik – Csak az emberek ünneplik. Csak egyszer egy évben. Csak a boldogok szeretik. A boldogtalanok – Nem! Szomorú vasárnap, Vasárnap – szomorú – Emberek és háború. Háborúk és emberiség! Mondd – meg! Mire – megy! Az ember egyedül van. A tömeg egyedül nincs! Elmúlik és elkezdődik – Holnap hajnal hasad! Egy új álom fakad – Szép és csúnya! Mindkettő vagy – Bátor és gyáva! Régi és új – Egyszóval: Minden – Te vagy magadnak minden. Mások nincsenek – Csak látszat; És képzelet. Tarcal: 2022. 12. 30. Üzenet A megoldás közel van! A kenyér kél, az ember él. Attija –, Attinov – Iisten: Hamarosan; Követet fog küldeni – Tarczal: 2022.12.14. Követ – Élet – életet követ. Szó – szót követ. Tett – tettet követ. Halál – halált követ. Tarcal: 2022. 09. 21. Noyessy Attyla: Isten szolgája. Issteen: szólgálya! Jó, jóság – és dicsőség. Erény, hűség; és remény! Óh, kövess halál utamon. Mit, én még nem jártam be_ És talán, te sem igaz olvasom. Olvasd el, e sorokat: szép, xép, 'ép; ép, s nép! Gondolkozz: Vég-e? Testamentum Megszülettem és éltem. Éltem és féltem… Elindultam és megálltam. Mert: Kérdőn; zsebembe turkáltak – „Hagyjatok: Elvtársak!” „A ti kutyátok kölyke vagyok!” Tarcal: 2022. 08. 10. Királyság XXI. Századi Királyság! Ez nem ámítás; valóság. Romlik a köztársaság… Elért, a realtime válság! A megoldás kulcsa, a… Modern, új királyság. – Tarcal: 2022.07.20. – 2022.08.08. Papnő Papnő, prédikál – Kislány, misére jár… Megújul a keresztény anyaszentegyház – Új hívek jönnek, hálás a vallás! Szépség és szeretet; Boldog a szebbiknem. A férfiból nő lett; Mert a férfinak nő kell – A remény a gyerekek! Mert a remény a család… Tarcal: 2022.07.15. Nem A menny él, élet az életben – Igen: Halál a halálban! Nem: Élet az életben! Igen – Nem ! Nem – Igen ! Tarcal: 2022. 07. 09. Igen A pokol él, éle az élt – „Az illik, ami ízlik!” A lavina elindul, a kéj útján; és rázúdul a vaginára – Egy nyársra húzott lányra, egy paraszt kezében; szalonnát-süt rajta éppen – Vége. Tarcal: 2022.07.04. Himnuszom … – Isten áldj meg, én engemet! Engedtesd meg, hogy szeresselek. – Bizodalmam van énékem tebenned! Nagyobb, mint eme emberekben. – …, kiknek bűnei –, tömkelege; elárasszák az egész világot szégyenel! Óh: Istenem, Kérlek fogd a kezem, …, és ne engedtesd el! – Rossz emberek: Hi'gyetek! Rossz emberek: ti Féljetek! 'arcal: 2022.07.02. Majd és most … Majd – nem lesz… Most – igen lesz… Majdból: nem lesz semmi. Mostból: igen lesz valami. Tarcal: 2022.07.01. Szeress! Szeress, akkor is, ha úgy érzed nehéz; és nem lehet! A kihívás erőt ad, és a feladat nagy – Jobb országot, jobb politikát kíván a nép! Nehéz lesz, de felemelő; és a végén mindenkinek, jobb lesz majd … Egész emberiség: Isten a jobboldalon vár – Térjen meg mindenki hitének megfelelően … És a mi Urunk, a mi Atyánk! Tarczal: 2022. 06. 23.3. Imám (2) Én: Atyám, Uram, és Istenem… – Ki egyben a teremtőm is vagy! És mindenki más teremtője is te vagy; …és voltál egyben a kezdetek kezdetén – …és leszel az idők végezetéig mindörökké. Mindennek Ura –, és mindenkinek Ura! Hallgasd meg Imám; és fohászomat… Isten – Királyság, és Igazság! Haza – Becsület, és Barátság! Szerelem – Szépség, és Szeretet! Méltó legyen rá minden ember – Isten segítse azt, aki hisz benne. AA. Tarcal: 2022. 06. 05.-1 Imám (1) Én Atyám, Uram és Istenem! Ki egyben a teremtőm is vagy … Mindennek Ura, és mindenkinek Ura! Hallgasd meg Imám; és fohászkodásomat. Ószövetség Istene: Jehova – Újszövetség Istene: Jézus – – Egy még újabb szövetség prófétája beszél belőlem; most: a béke kell! Minden emberi faj; és minden vallás között a jövőben. Mert boldogok az egymással békében élők! Mert gazdag a béke és szegény a háború. Isten – Királyság, és Igazság! Haza – Becsület, és Barátság! Szerelem – Szépség, és Szeretet! Méltó legyen rá az emberiség a jövőben – AA. Tarcal: 2022. 06. 05.-08. Kőszívű Te ember! … Tarcal: 2022.05.30. Minden – Bocsáss meg, hogy megbocsátsak neked. – Ne utálj, hogy ne utáljalak téged. – Szeress, hogy szerethesselek. Ugyanaz – ugyanúgy; mindig – minden. Tarcal: 2022.05.24. Árulás – Gazemberek, F é l j e t e k – Kurvák és kurafik! Ti jól ne éljetek! Árulásért pénzt, ne reméljetek – Politikai haszonélvezők; ne legyetek – Korrupció – evolúció. Az izmosak vonulnak, mint az izmusok – Elárulás – elájulás! Tarcal: 2022.05.01. Czím Megbántottam mindenkit: Sajnálom – Nem támogatot' senki: Sajnáljátok – Az irigység és az árulás, dolgozik – mint Júdás! A szürke névtelenség; közönségesség, és persze a szexualitás: Dolgozik mindenkiben, mint állatban a szar! Tarczal: 2022.04.26. Ige’ Igét hoztam! – Óh, Uram... Igét mondok nektek: Emberek – Béke és boldogság! – Jó és jóság... Halál és elmúlás! – Bűn és romlás. – Jót, jó követ! Rosszra – rossz jön. Álljon meg a háború! Sötét agyakban; – Mi a világos... I S I S T E N E N Tarcal: 2022.03.28. Béke éppen Béke, és élet! Itt mindenki, élhet? Oxigént termelnek a fák. Óvd’, és védd a fát! Ez egy kék – bolygó. Mert ez zöld: bo’y-go. Béke, és élet – Élet, és élhetnek? Háború, nem kell! A katona, akit éppen ölnek; egy édesanya nevelte fel. Büszkén, s szépen szerette! Hogy egy másik anya; másik gyereke ölje majd meg? Hát ezt, ki érti meg? Ki fogadja el, ezt..? Patyomkin páncélos; avagy: Putyin páncélos! Mért kell, ez..! Mondva csinált indokok, politikai szappanopera. Tarcal: 2022.03.11. Nem kell! Tisztel’ Írhatnám, hosszan-is, nagyon-szép ékesszólással! Filozofálhatnék, dogmákkal! De csak egy szót írok helyette: Dog-Ma. Jobb ma – Andrássy Attila, Tarcal: 2022.01.27. Velem? Vagy; Ellenem?! Velem: Az erő –, és az Igazság! Velem: Az Isten –, és a hazám! Ott: Ahol, nincsen világvége. De: Van helyette, világbéke – Tarcal: 2021. dec. 28, kedd – Akkor Akkor hazudtok, amikor akartok.! Akkor mondtok igazat, amikor nem akartok... Túl sok pénzetek van, és valolyában; ez nagyon kevés – Túl jól láttok, és valójában; tul rosszul – A-kor, és minden relativ . Tarcal: 2021.10.15. A’gyal Angyal’ láttam; lelki szememmel – Szép volt – és szigorú; ’s egyben félelmetes Is! Fehérben, nemes szép arcéllel – kék szemmel. Tiszteletet parancsolóan, mélyen szuggerálva, előttem állva; patinásan nézet engem. Fejem elfordítva, hirtelen – féltem! Úgy éreztem, ha tovább nézem; Tényleg megjelenik nekem! Ezüst páncél mellvértben. Isten megszólalt bennem: Elküldöm majd hozzád, h í r n ö k n e k ; ne ijedj majd meg! ’arcal: 2021.09.23. Upsz! A hit, remény, mely szebbé álmodná életünket – Halandó embereknek. Isten az égből néz; Az ember a földön fél – A jelszó: béke és jólét! – k i e g y e z é s – ...és, befejezés... Tarcal: 2021.09.18. Attilla Ötvenegy éves vagyok! A halál – Oltalom. – Isten a barátom – Mindenem – Odaadom. Rablók, és hollók! Királyok völgye; Isten Szent Hegye: – Sina és Sion! Judea és Mekka – Egy lesz majd; Mint az Omega! Tarcal: 2021.07.19. Tevagy Te-vagy az, aki megváltod A világot – Te vagy az! Tarcal: 2021.06.22. Az Úr! Erős legyél, mint Sámson. Bölcs, mint Salamon. Szerencsés, mint Dániel. Király, mint Dávid! Az égnek Ura – – Állj félre buta! Új világ hajnala. Szent az ő akarata! Köszön a reggel. Délben harangszóra ebédel. Dolgozik a nap, és; Búcsúzik az éjszaka. Feltámad a Fia! Eljön az ő Országa. Megadja a mindennapi kenyerünket! A Világszövetségben – Tarcal: 2021.03.31. Magyarokhoz! Kit, súlyt a szegénység! Az álljon mellém; és gombolja ki a mellényt! Emelje fel a fejét – Gondolja át, hogy mi kell még? Hogy: még jobb legyen! Új Magyarország Legyen – Új Magyar Királyság Kell! Isten: adj erőt és reményt a jövőre – Erényt kell kovácsolni a múltból! Merni kell tervezni, és építeni – Új Magyarország Kell! Hittel menni kell előre. Vas akarattal küzdeni; és győzni kell jövőre! Ki, tenni szeretne az országért..! Az álljon mellém; és húzza ki magát! Mint egy huszár; ha nincsen császár. Lesz majd király; vagy legalább kormányzó! Isten: adj erőt és reményt a jövőre – Erényt kell kovácsolni a múltból! Merni kell tervezni, és építeni – Új Magyarország Kell! Hittel menni kell előre. Vas akarattal küzdeni; és győzni kell jövőre! Kit, súlyt a szegénység! Az álljon mellém; és gombolja ki a mellényt! Emelje fel a fejét – Gondolja át, hogy mi kell még? Hogy: még jobb legyen! Új Magyarország Legyen – Új Magyar Királyság Kell! Aki, maradni szeretne az országban – És nincsen megelégedve vele? Azt a hite –, ne hagyja el..! Mert most, bíznia kell – Barátaival, ne adja fel! Minden Magyarért; Dolgozni kell..! Kit, súlyt a szegénység! Az álljon mellém; és gombolja ki a mellényt! Emelje fel a fejét – Gondolja át, hogy mi kell még? Hogy: még jobb legyen! Új Magyarország Legyen – Új Magyar Királyság Kell! Isten: adj erőt és reményt a jövőre – Erényt kell kovácsolni a múltból! Merni kell tervezni, és építeni – Új Magyarország Kell! Hittel menni kell előre. Vas akarattal küzdeni; és győzni kell jövőre! Az Úr: 2021. március 19. mapján. Tarcal: Andrássy Attila Március 15-re! M a g y a r o k ! Hallgassatok – Tagadjatok! Édes hazám: Hazudjatok! Édes anyám, Hiányzol – Egyedül vagyok; Az életben is, mint a halálban. Csőd a politika. Csűr, sok a kukorica. A menyasszony, leveszi fátylát. A vőlegény, felgyújtsa a fáklyát. Piros a politika. Kertben tűzet rakni: T I L O S ! M a g y a r o k ! Hol vagytok? Március tizenötre, Majd jövőre? Őszül a feje, Bushul a neje. Nem hallgatott rám! Hát akkor; Egye meg a fészkes, fekete fene – M a g y a r o k ! Hallgassatok – Tagadjatok! Édes hazám: Hazudjatok! Édes anyám, Hiányzol – Egyedül vagyok; Az életben is, mint a halálban. Andrássy Attila, 2021. március 07. T a r c a l Három Gazdag vagyok, és szegény – Szegény vagyok, és gazdag – Ismert vagyok, és ismeretlen – Ismeretlen vagyok, és ismert – A történelem; egy sötét mély verem! A jelen – jellegtelen. A jövő, egy elgurult kő. Tarcal: 2021.02.07. Isten Két út van! Igen és nem. Isten és igen – Jó és nem! Indulj el... Két út vaan! Tarcal: 2021.01.23.-24. Szüleim '21 I'ma Gyul' szívemben. Szüleim nevei megmaradnak - Testük, immár hamu lett. Olyan nekem, mint egy amulett! Tarcal: 2021.01.08. „Tennfiad” Illik a zsírhoz a hagyma. Káromkodáshoz a kurva! Emberhez az állat – Istenhez az angyal. Nem illik: Igazsághoz, a gazság! Mindenhez, a semmi! Jóhoz, a rossz. Tarcal: 2020.12.16. .... Andrássy Felszántom a kék eget! Belevetem a nevemet – Kikél belőle az életem... Felnövők és nagy leszek! Mert: Andrássynak neveznek – Tarcal: 2020 10 11. Négy vers a kilencvenes évek közepén íródott!     Ötven Öt’en vagyok Immár: Félszáz éves, fele már igaz – – Egy sebzett, tépet szárnyú madár vagyok! Én már, fentről nézem, azt; ami lent van – A munkás sorsát, A nyugdíjas – nyomorát. Rímmel, s raggal, Teszem – veszem; a dolgokat... Melyek, ma; s holnap elmúlnak, avagy megmaradnak! . S, utánunk marad; a múltnak árnyéka – Sebzett, tépet szárnyad, húzd be Madár..! Kicsi az ország! Holvagy, Nagy Magyarország?! Tarcal: 2020.augusztus.01-22. RH+ Keserü, édessel. Epe, mézzel. Halál, élettel. Ráhel, lélekkel. Tarcal: 2020.07.09. A jövő Ne a jelenek élj, hanem, a jövőnek! – Csak, akkor; ha, ő a jövő! Ne csalj meg, hogy ne bánd meg! Csak az igazit, s semmi hamist. – S z e r e l e m: Pillekönnyű, és nehéz – mint a Vass! Ezer érdek, mint az erős akarat - Össze-forr; és egyet akar - Csak egy marad. Tarcal: 2020.05.01. Utolsó Utolsó remény. Utolsó esély. Utoljára kértem! Ok, a magyar ok! Köszönöm - magyarok. Tarcal: 2020.03.22. Március idusa Egy életem, egy Istenem! Megadom, most néked magam – Kerekedj fölém; kicsi legény – Gyere szeress! ölelj szépen; gondolj rám éppen. Tarcal: 2020. 03.15 – 17. Remény – Remény vagy te nékem, mint legelő a marhának – Mint legelöl a marhának! Feszül a fésű a babám hajában. Húzza a nadrágszíjat a gyomrába. Kösd meg magad kutyám, hogy ne essen holnap után! Mert késő – megcsúszik a véső! ...és eljön a jövendő. Midőn, megáll a harc! ...és elmúlik az emberi arc. Meg marad a remény, az az emberi lélek – Milyen szép lett, milyen szép lesz a vége – Tarcal: 2020. március 02. Ráhel Egész éjszaka ringattál – ...és minden nap megcsaltál! Fájdalom, az alom. Hűtlenül nincsen, oltalmom! Kegyetlen vagy! Csak velem vagy fukar. Mindenki téged akar – Ráhel: Tizenkét éve szolgálok! Ötven éves vagyok. Félszáz évem: Túl, öreg fiatalnak – Túl, fiatal öregnek – Ősz szakállam; apádnak köszönöm! Nincs már sok örömöm! Száraz bor – Édes lelkem! Tarcal: 2020. február 27. Reményt – Az igazság, olyan, mint a hazugság! A hazugság –, öltöztet. A remény –, költöztet. A halál, felébreszt – Az emberek, többé; nem kérdőjelek. – S z e r e t l e k: Mint éj, a nappalt! Mint remény, a hajnalt. – Várlak, mint hold, az éjszakát.. Mint – fészek, a madarát..! – K e r e s l e k: A válaszok, szaladnak. Az emberek, akarnak... – M a r a d j ! Mert, te – egy vagy! – De, szeretnélek m e g t a r t a n i. Mint, a pénzt; nem felváltani.. Mint, az érzelmeimet; nem olcsón adni – Menny vagy pokol! – G y e r e ! Holló szállt az ágra. – Hideg, rezzenéstelen pillanat. – Mint az áram! – Torkomon: a gordiuszi csomóval! Most, hogyan oldjam..? Talán egy csókkal.?! – Ambivalens, még nem evidens! – S z e n v e d e k, mert szeretlek! – Isten: Ne hagyj el..! – Reményt, mindenkinek! - Hűen –, mint Isten! RA' AR' Tarcal: 2020.02.16. Részvétem Mint a favágó, miután döntőt – Fáradt törzs testük; fekszik a földön..! Vér és forgács körülöttük: – A lélek, lassan kiszállt b e l ő l ü k . . – és még nincs vége ~ Tarcal: 2020. 01.30. Mi lesz?! Nem Múlik, és Igen! Mert: Él az Ember! Mert: Fél az Ember! Mert: Kér az Ember! S Z E R E L E M ! Kegyelem – Kenyerem! Mi lesz, most velem! Elárult, és elárvult életem, még félhetem. Meddig – Tovább? Még mindig, Kérdezem. A válaszok, elbújnak előlem. Kereslek –, mint; szeretlek: Anyu! Tarcal: 2020. január 14. Újévi köszöntő! – Van-e..? Egy millió már?! – Van-e..? Egy ember, mer’?! – Van, és lesz..! Boldog Új Évet Kívánok! M I N D E N K I N E K ! Tarcal: 2020.01.05. Ex (R) Ébredő érzések, Szerető féltések! Óvó – becsület, Vigyázó szeretet. Tarcal: 2019.dec.27. Karácsonyok Mennyből az angyal – Betlehemből Jézuska. – Egy jászolban született meg; A megváltó – ok. Három királyok: K ö s z ö n t i k. A pásztorok: Ü d v ö z l i k! Az emberek, megszerették. A keresztények, elismerték. Tarcal: 2019.december 24. Ráadás Bor az én vérem, mert nincsen nékem bérem! Ráhel a ráadás – Borravaló az áldás! Tarcal: 2019.11.18. A szerelem; avagy: A szövetség! – A szerelem az olyan jó, Mint egy hajó! – Ami át-visz, a nagy vízen; az új világba. – Át-segít, a valóságba – Egyenes út, a mennyországba! – Írta: Én. – Látta: Te. – Tudja: Ő. – Értünk: Mi. – Tudjátok: Ti. – Mindenki: Ők. Tarcal: 2019.11.10. Hideg vagy! Hideg vagy, Mint egy jégcsap; a csatornán – Érzéseim, Mint fáról lehulló; falevél. Ami földet ér! Mint egy felfedező; v i s s z a t é r . – Kincseim; az emlékeim. – Rám köszön, az éjszaka – Félek – Vége. Tarcal: 2019.11.09-10 Ég veled! Szívembe markoltál; Köszönöm, hogy elhagytál. Szabad vagyok, és szólok... – Szeretlek és szenvedek! Hát, ég veled – „Szerelem” – Leo és Lea; de azért, még remélek – Tarcal – Miskoc: 2019. november 04 - 09 Rózsa Óda Elindul a kezdet, meg lasssan a vég! – Úgy, mint rég. Utat tör, az éj – Újra kell a kéj... Báró, Gróf, Herceg; Mind egyre megy – Magyarországon; Újra Keresztény Királyság lesz..! Dicsőség és Hatalom; Istené az Oltalom – – Édes szerelmem; Rajtad műlik életem. Segíts, most nekem! – Mert, ha nem: Oda lesz minden – Ide meg, Ő kell... Mint, csoda a keresztre. Mint, édes élet a földre. Miskolc: 2019. október 24. A.I. Istenem, adj erőt nekem! Hogy, Jobbá tegyem: Magyarországot. És az egész világot! Tarcal: 2019.október 23. Együtt Emberiség, és testvériség! Egy az ember, és egy a világ - Egy az értelem, és egy az érzelem - Egyesülj – hát egész világ! Világegyetem - Tarcal: 2019.10.05. Attilától Tűzzel - Vassal, H a r a g g a l ! Kemény akarattal - Elindul a hajnal... Tarcal: 2019.09.27. Álom Éhes szerelem! Gyere velem..! Ébressz fel – Hiszen élnem kell! – Álom ölelj át, nyújtsd a kezed – Táncolj velem..! Forog a föld, álmodj velem! Tarcal: 2019.09.12. Vonzza Az ég vonzza a szenteket. A föld a bűnöket. A hulla a férgeket. Az élet a méheket! Tarcal: 2019.08.22. Régi – új Ahogy a kis madarak billegnek a barázdákban – Úgy ringatják a szép nők az utcán a farukat – Ugyan, hol vannak már a régi hangulatos kocsmák? A régi emberekkel; Mondd: Hova lettek? Óh, a régi nők; és az új lányok! A régi helyek, az új helyek mellett – Fáradtan pislog a hold délben – Miskolcz: 2019.07.10. Hat sor Szívünkkel – látunk. Szemünkkel – szólunk. Fülünkkel – hallgatunk. Gondolattal – olvasunk. Jóval – szeretünk. Hibáinkból – tanulunk! Tarcal: 2019.05.24. Százszor Száz – Szász, Számra száll! Százszor szólok, Nyúl után nyúlok. Tarcal: 2019.május 19. Egy sincsen! – Ott, Ahol egy ember sincsen! Ki, kimerné mondani; Mi az Igazság! – Ott, Ahol egy ember sincs; Aki, merne tenni valamit! Hol az Igazság! – Ott, egy sincsen... Tarcal: 2019.március 15. Támadj fel! Mindenki fél, aki él... A gyertya él, még ég... Hogy kinek, mi a jussa? Hogy kinek, mire futja? Hogy kinek, mihez van köze? Hogy a halott, feltámad-e? – Bűneit a diktátor; szégyelli-e? Ki, kinek falaz. Jézus: Támadj fel! Tarcal: 2019.02.28. Emlékezés I Sírásra – Nevetés, Nevetésre – Sírás, Sírásra – Temetés, Temetésre Feledés. Emlékezés II Mint ahogyan a patakban, csörgedezik a tiszta víz. Eljut egyszer a tengerbe, az ember is eljut egyszer majd a végtelenbe – Szívünkbe beírták nevüket, bárhol legyenek is ők, nem felejtem őket – Elválaszt tőlük minden, de én még emlékezem – Emlékezés III Az ember fél! Az ember él – A gyertya ég! A gyertya él – Kárpát-Medence Népe Ruszinok, Románok, és Rómák! Szerbek, Szlovákok és más Szlávok.. Zsidók – Lengyelek és Horvátok.. Csehek, Németek; és az Oszmánok! Székelyek – Magyarok és Osztrákok. Ide figyeljetek! – Ti itt éltek! A Kárpát-Medence elég Nagy! Határait a természet alkotta meg. Kövei, egymásra épülnek fel..! Egymást, Jól becsüljétek meg! Mint a természetben a harmónia. Mint a mezőn a méhek zsongása. Mint a folyóban a vízszint – úgy, az emberben az élet igenlő szerenád. Az élet lassan, de biztosan tanít.. Csak a múltnak szabadna hibáznia! A jelennek és a jövőnek már nem.. Béke – Barátság, és Boldogság! Kárpát-Medence, ez a népek szép és nagy olvasztó tégelye.! Sok nemzetiségi népek katlana volt ez régen! – Az ősök szelleme: Szkíták, Kelták, Hunok, Avarok, Illírek, Trákok, Rómaiak, s Gótok. Múlt, s Jelen összeforr – egysége, e mai kor! Örökség Földjének egyharmadán él, Száműzve – nyomorba döntve; és jobb időket remélve – Mindennapok súlya alatt meggörnyedve – Hitéből, már rég kivetkőzve..! Dicső múltját fátyol fedi, reménytelen életét: Trianonnak köszönheti! De, Higgy! – E Nép, Felemelkedésében! Apáink régi hírnevében, Kik nyilaitól félt egész Európa – Kik hőstetteiről regélt egész Eurázsia! A Hun Atillától, A Honalapító Árpádig! Egészen máig, És még tovább is! Mert, Hinni kell..! Mert, tovább is élni kell! Földünkre, vigyázni kell, mint örökségünkre, mint a szemünk fényére, mint a kardunk élére! Ki álljon most a nép élére?! Milyen utat mutasson, távol, és túl az idők szaván? Tarcal: ’90-es évek közepe, és ma: 2019.február 11. Németh Napsugár Hajnali angyaltánc. Táncol a lelkemben egy kis bogár – Hova mész, Hova tűnsz el; Oly soká?! Vár rád a halál – Tarcal: 2019.01.10. Micsoda ’ő! Róka – Roma! Róka – koma! Tyúkólban a budiban. Palotában – pantallóban. Mit ad? Német – Lengyel, Magyar – kengyel! Mit ad az Isten?! Azt Tedd el..! Mind árvák vagyunk, mert megárvulunk..! Mind félünk, mert élünk! Élén jár a tánc, a vita, a politika. A szép nő, a kocsma és a korcsója - Hej, szép szó, miért is kellesz te?! Hej, szép pénz - jó pénz; miért kellesz te..? - Népek félnek, emberek remélve élnek. Minden politika, nincsen semmi fika! „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!” „Mondd melyik ajtón mennyek be!” Mi-be? Tarcal: 2018.dec.10. Rokonok, azaz relatíve Szűz, Szende, Szent, mind mennybe ment..! Büdös - Bunkó! Bay meg! Halj meg! Tarcal: 2018.11.24. Magyar-ok! Ahogy a Himnusz írja – Ahogyan a Szózat mondja! „Sírva vigad a Magyar” – – Násza - Temetés..! – Függetlensége; már-csak egy emlék..! – Évszázados viharok; egy Évezredes történelemben! Még feledésben nem ment – Még él a Magyar Nemzet! – „Lesz még lágy kenyér”; és kemény jó keresztény Magyar legény..! – Ki -, aki megmondja; Bocsánat -, Megmutatja... Melyik út vezet fel Budára! Tarcal - Miskolc: 2018.10.03. Szerte – Szét Isten szétszórja magvait. Az ember learatja babérjait. – Ádám – öltönyben. A majom – meztelen – – Éva – pirosban. Az ember – a tilosban – Minden – Minden; Igaz –, és Nem..! – Isten – Szólít. Az ember – Ordít – – A majom – makog. Az elefánt – tapos – – A halál – ragoz. Az ember - lapoz – Minden – Minden; Igaz –, és Nem..! Isten leharcolt világában, az ember már nem kell..! – A macska – nyávog. A kutya –, még ugat – – A halál – lassan arat. Az ember, rá sem bagózik – Minden – Minden; Igaz –, és Nem..! Miskolc: 2018.szeptember 13 -14. Parázsló Gyűlöletnek parazsa izzik a szemekben – – Nincsen tüze, Irigység az éltetője! Ha lángra kapna, úgy felemésztene. Ha eloltanánk tűzét, egyszerűen hideg lenne. Tarcal: 2018.08.21. Harc II Isten visszaparancsolja a vért a szívbe..! A zsidót Izraelbe – Egyszerre büntet és jutalmaz – A folyó a mederben marad! Az élet egy örök harc – Egy körforgás, mely nem állhat meg soha! Csak helyet cserél, csak irányt vált; Majd visszatalál – A béke a cél, Az örök béke; az acél! Az élet edzésben, gyorsan – vagy lassan hűl le – nem mindegy – Tarcal: 2018.06.21. A harc! Életnek – halálnak úrra – dönt, mint Isten..! Arasson, vagy vessen? Hozón, vagy vigyen? Éljen, vagy haljon? Emberek – döntsetek! Én a hazámat, építeni szeretném; mint a házamat – Fel és nem le! Előre és nem hátra! Mint Béla király tette – és nem, mint a mongol tette! Még nincs vége – Tarcal: 2018.06.13. Andrá’sy Csak egy láncszem vagyok a sorban – Csak egy ember vagyok e korban! – Hogy szép volt-e a szépanyám..? ...és ki volt a szépapám?! Még nem tudom – – De azt Igen: Hogy nem hajlik a vonó! És nem hajlik a kard – – Hát, húzd rá! – Hát, toldd rá..! – Ne sajnáld! – Hogy ki vagyok? Még biztosan nem tudom: „A válaszok pörögnek. Egy szóval, közéjük csapok! Egy-kettő, lehullik közülük. De a törzs –, mozdulatlan –” Tarcal: 2018.05.26. Vízszintes nyolcas A vén nép csacsogva papol! A limonádé citrompótlóval! – Méz helyet pénz, Pénz helyett utalványt kap a vén nép! Szavazzatok! Király helyet Viktor! Viktor, avagy Voltaire és az optimizmus – Eldorádó – Kunigunda; és a bárány kutya! Tarcal: 2018.04.13. Indigó Dingó – makacs Indigó –, mint egy Dingó..! Tarcal: 2018.03.21. – Árpád a Tóth! Tóth Árpád faragja rímeit, mint Tóth Mihály a pipáit! A Noszty fiú beleszeretett Tóth Mariba a Mary-be! Mert volt kék a vérébe – Én mondom ezt: Andrássy a Bandi – Hol van a lagzi?! Eljön a késő – Jön a véső! Fáj a rím –, mint a rém..! De jó a Tóth –, mint a ló! – Ama fakó a jelenések könyvébe! Könnybe lábad – könyve lám a... Hol a láma? – Hol a Tóth lánya?! Faragj Mihály a pipádra..! Gyújts rá cigány a nótádra! – Jön tán ama tatár kán?! Tarcal: 2018.03.03. Sas Gondolatban, Szabad vagyok; Szárnyalhatok – Ha nem mondom ki, Nem hallod meg..! Ha nem élem ki, – Megmarad..! Szárnyát tépet Sas, S z á r n y a l j ! H A L L G A S S ! – Halott vagy! Csend a barátom – Miskolc: 2018.02.05. ’arab „Darab”, mint egy arab. – Marad, mint a rab..! Jézus – a szenvedő.! Rákóczi a menekülő! – Ne sajnáld mástól, Szégyelld magad máshol! – Sajnálja a politika, Nem volt anyja soha! Elárvult gyermek, Elárult mennyek.! – Muhi és Mohács; Munkács és a munkás! – Adj kegyelmet, és lesz kenyered – – Féld az Istent, és éld az embert – Tarcal: 2018.01.13. Szia, Szia! Ondó, rontó, rondó. Ronda, rémes rétes! – A ló áll; a kis kutya ül – A madár megáll; a halál vár!.. bye, bye Tarcal: 2017.12.30. Ma – Mónika! Szemedbe nézek, és beleszédülök – Tekintetem remegve kapja el pillantásodat. Te – Pimasz! Labda vagy, egy kiskutyának – Fázom, ha rád nézek! Meztelen tekinteted, hiszen kész orgia! Tüskés rózsakert, egy szép kúttal. Angyali szemeid, elkápráztatnak. Érted elkárhoznék, és soha fel nem támadnék! Elárulnám az én Pirosom! Mint, Júdás – Jézust – De – nem teszem; mert ez csak egy állom! Tarcal: 2017.10.31. Orbán, egy-kettő Orbán – torkán, feszül a nyakendö! A tükörben magát nézi, mosolyog közben; egy kettő. Az Orbán – tortán, Mészáros a marcipán! Jut – ide –, Jut oda; nem megyünk el soha. Tarcal: 2017.10.21. Bp.: (2014.04.05.). A keresztig! Alulról, vagy felülről: M i n d e g y ! Elölről, vagy hátulról: M i n d e g y ! Jobbról, vagy balról: M i n d e g y ! A célpontban, M I N D E N ! Tarcal: 2017.09.29. Kis regény A kezem válladra teszem; a nevem – elfelejtem – Szerelmes szép hegyek! – Vonz a magasság, és taszít a mélység! Miért szédül az éhség? A szó majd megáll, mint fában a kés! – A hal elúszik, mint a remény! Tarcal: 2017.augusztus 26. Szeretet Megtanultam én már sok mindent! Jót és rosszat visszaadni nem szégyen – Isten megáld és megátkoz mindent! Az ember szeretve gyűlöl szinte mindent – Tarcal: 2017.május 28. Ideiglenesen – Aljas barátság..! Képmutató – kimért politika! Irigységtől álnok emberek! – Mint ahogyan éhesen, ideges lesz az ember… Úgy, de úgy elfelejtem, eddigi életem… – Mint ahogyan a madár is, csak oda fen a fán; énekel szépen ám..! Tarcal: 2017.március 28. Munkám! Munkám, mint a lekvár. Ragad, mint a méz – Aki lát, irigyelve néz. Felvett a sok pénz – Miskolc: 2017.01.09. Igazy – Haza, elárultad fiad! – Apa, elhagytad fiadat! – Ők, jót akartak; semmit nem mutattak! – Haza, bűnös vagy..! – Plakátot tép a szél! „Pilinszky négysorosa, még a fülemben él” – Miskolc: 2016.dec.29. Nehéz kő – Vonszolom az időt, mint valami nehéz követ – Mázsás súlyként az évek, egyre nehezebbek..! Megállítanám az időt, mint valami lejárt órát. – Életem fiatal része, már elmúlt! – Még megyek tovább! – Még visz az út, – Még le nem jár az időm; és már nem lesz tovább. – – Az idő nem vár! – Az élet lejár.., az ember felfelé néz; kútba dobott kő – ott marad! Miskolc: 2016.09.02. (vége). CiCím Minden nap egy új kihívás, Minden nap egy újabb állomás! Mindig vár egy új állomás, Mindig vár egy újabb kihívás! Mert az élet egy merénylet, Sikerrel jár –, vagy sem..! Tarcal: 2016.08.09. Mese Megcsalt a világ, hát megcsalom én is! A politika piskótáján, megfolyt a krém... Édes piros – sárgul, az őszi barna levél! Narancs és banán, mint két jó barát... Rivális a komám is! Súgnak a sógorok, de nem hallom..! – Fúj a szél, de nem látom! Tulajdon – Az igazság, mely képetekbe vág! – Mint borotva, mely szőrt már nem talál! Magadba mondod magadnak: – A világ eladva… T U L A J D O N !!! – Egy rész a világból! – Az ember talpon áll! …és meg nem hátrál..! H A T A L O M !!! Ugyan –, mennyé már..! – Az igazság, mely képetekbe vág! – Mint borotva, mely szőrt már nem talál! Miskolc - Tarcal: 2016.06.19. (vége). Egy halálra ítélt ember! Még kiderül az ég..! Még kiderül az igazság! Még kiderül, ki megy el?! – ...Addig is, úgy íróm alá a nevem; mint majdnem egy nemes! Még elindulok, hogy egyszer megérkezem! Még itt vagyok, ahol senki nem lát! Még bezártan élek, egy perifériába..! – De Addig is, úgy íróm alá a nevem; mint egy majdnem nemes! Még minden ember, egy halálra ítélt ember! Még kiderül, mi az igazság?! Még kiderül, ki mire megy..! – ...Addig is, úgy íróm alá a nevem; mint majdnem egy nemes! Miskolcz: 2016.05.15. (vége). Múzsa – Ihlet, mint; Ich liebe dich! Miért, Oh mein Gott! Te – fräulein! – Z U R Ü C K ! Ostoba 1/6 – Százezer ember, Százezer szempár! És ezzel szemben, csak egy szempont; Csak egy ember néz farkasszemet – 2/6 – Mondjátok, …kinek nincs; Kinek nem volt anyja! Mondjátok meg, hogy Ti mitől féltek! – Mitől, és kitől!? 3/6 – Hisz hatalma, már oly ingatag; Nincs már egyensúlyban! A pódium, min fen áll! Mind roskatag bitó, maga alá temeti majd! 4/6 – Korrupt a kormány! Pénz és a pozíció, ami még védi őket! Szégyen és gyalázat! – Ma Magyarország; egy magán ország..! 5/6 – Itt összefogni kell! Mi az igazi Magyar érdek?! – A’gol, Happy End..! Vagy Boldogan éltek, még meg nem haltak..! A fele királyságom rajta! 6/6 A kiegyezés, egyenlő a megegyezéssel – Vagy egy országnak, és benne mindenkinek; …rosszabb lesz – Mert más nem lehet! Tarcal: 2016.04.18. (vége) Istenhez „Lassú víz partot mos”. Aljas ember úgyis elkárhozz! A bosszú, immár Istené..! Mutasd meg még egyszer, hogy nem csak a neved létezik! – Hogy Te magad vagy a tökéletes ember..! – És, hogy féljen – aki rossz; és márpedig merjen, aki jó..! Az ember, hogy jó; Isten reménye! Tarcal: 2016.02.28. Happy Poem B o l d o g vers; boldog az a vers, ami még nyers..! Boldog az az ember, aki még nem ismer’. És boldog lesz az ember, ha egyszer jó lesz a rendszer! Apámhoz – – Én nem értettelek meg, de ezért nekem bocsáss meg! – Nem egy anya szült minket, de a közös ősök azért összekötnek! – Nem egy korban nőttünk fel, de sokáig egymás mellett éltünk; mintha valami furcsa remeték..! – Itthon, egy kis menedék… – Már a te otthonod végleges, én még várok talán valamire! Széna vagy szalma? – A szegénységnek igazsága, és a gazdagságnak hazugsága! – Ellepi a szó a vágyat, mint télen a hó a tájat… – Elindul az alkalom, és megérkezik a hatalom! – Óh –, te Néró?! Mondd, miért vagy te ily jó?! – Elhallgatják miért oly rossz! A hallgatásnak ára, oly dicstelen, mint az árulásnak bére..! Szegény és gazdag rossz emberek, hibáik ellen úgy védekeznek, hogy közben közömbösek lesznek! Szánalmasan aljas, hogy hogyan; és kivel – és mivel szórakoznak! Orbán, aki semmit sem bán! – Márpedig zsarnok az, aki a törvények felett áll..! – „Széna, vagy szalma?!” A rétnek füvei és virágai, vagy a már kicsépelt kalász?! – A népnek közös köztársasága, vagy a zsarnoknak királysága?! Tarcal: 2015.12.24. (vége). Protestál – Kereszt helyet kehely, …kifolyt vér helyet; inkább a kiforrt bor! A halál helyet az élet..! Test és lélek együtt élhet – Bölcsőtől a koporsóig együtt, mint szülővel a gyermek, mint szőlővel a töke; hisz bor lesz egyszer belőle! – Áldás, és békesség ’ tőle! Tarcal: 2015.12.02. (átírat) Válasz 10/01 – A kevély konok szív, műkőként köti meg, mindazt a jót – amitől ember lesz az ember. – Te lágy kenyér..! – Te jó ember, azt hiszed, hogy szeretnek téged, és tisztelnek – mert életed egyszerű; és átlátható..! – Hát tudd meg végre: 10/02 – Irigyeid kilopnák azokat a szép szemeidet –, amivel láthatnál szépet és jót; majd talán egyszer..! – Hogy inkább elbújnának szégyenükben –, azok akik most mind kárörvendőek..! – Közönségesen –, közömbösek… – Mert: Jaj a langyosoknak! A rossz, halk szavúaknak..! 10/03 – A közömbösség – a butaság; …és az unalmas élet, mint három jó barát; soha nem hagynak el… – Fáj az igazság, mint a kórság, …ha lenne pénzed; mint ahogyan lehet, hogy nincsen – Irigyelnének, már téged is régen! – Már csak a gondolattól, borzongani kezd az ember..! 10/04 – Mint amikor hideg futkos a háton végig –, rossz szellem áll talán mögötte’..? – A gonosz emberek, talán mind félnek?! – Rossz a lelkiismeretük, és kegyetlenség a pajzsuk – – Félelemből embereket ölnek, az igazságot elnyomják, mintha csak egy cigarettát… 10/05 – Talán kaparja a szó a torkukat; …az amit nem mondtak ki?! – Talán viszket az érzés a lábukban; ott ahol nem jártak még?! – Keresik azt az elsőt, hogy miből lett az a valami..! – De az utolsó –, már talán nem is annyira érdekli..! – Hogy nem fárad bele a nap, hogy mindig fel kell kelnie – 10/06 – Sok–sok egyszerű kérdés, és még egyszerűbb a válasz! – Isten’ csoda –, vagy valóság?! Mindegy talán már –, a lényeg nem változik meg soha –, kár! – Az ember –, inkább rosszabb, mint sem jobb önmagánál – – Hasztalan szürke életünk; már-már –, merő morózus – – Feslett létünk elszakad. 10/07 – „Ruha teszi az embert”, szép nő csavarja el a fejet… Óh, hiú remény – hülye a te neved?! – Rabló hiéna lopja el életed! Óh, hogy fellázadnál magad ellen, elfutnál saját gyávaságod elöl..! – Természeted, mint egy kalap! Magasan hordod, azt az orrodat! – Szép szegény szerelem, koldusbotra támaszkodik az életem… 10/08 – Bicegve mereng az álom, lassan zötykölődik a város… – Falun, még ugatnak a kutyák, az ember itt, messzebb ellát – – Füstölnek a kémények, égetik, azt a tűzrevalót..! – Hideg reggel még a levegő, csíp, mintha csak egy pióca. – Belefárad az ember az életbe, megunja, hogy nincsen válasz… 10/09 – Csak a kérdések tömkelege, árad a szó, mint a fene… – Hej, ha tudnám azt a választ, hogy miért is él az ember?! – Mert, ha az élet nem lenne, akkor az a rossz sem lenne – – Ami annyira megkeseríti, azt a szegény kis életét..! – Keserü a szegény ember kenyere, majd csak megédesíti a reménye… 10/10 – Édes szavakba mártott, igazi szerelem –, Te rongy élet, – Te, igazán kellesz nekem..! – A válasz már nem is érdekel, én tudom, hogy mi kell nekem..! – Pénz, hogy irigyeljenek, erő, hogy mindig féljenek – – Bátorság, mely egyben igazság! – Mély bíbor, mely méltóság, – Fehér, és fekete, hogy láss..! Tarcal: 2015.11.18. (vége) Évszakok A nyár álmodik, a tél felébred – Az ősz elindul, és a tavasz megérkezik – Egy életem – …Megszülettem, csecsemő voltam; semmit sem tudtam! – Lassan felnőttem, már mindent értettem! – Majd megöregszem, lassan életem elfelejtem! – Majd egyszer meghalok, már semmi sem vagyok..! Az idők szava 1/8 – Az idő múlik, az ember egyre lejjebb hullik – A múlt egy gyökér, mely emlékekkel táplál – A jövő egy tükör, mely vár rád – A jelen – félelem, múlt és jövő egyben – 2/8 Régen, még remélt az ember… Fiatalon, még édes az élet – A gyermekkor – védett kor! A szülők, még szeretnek; az emberek még ismeretlenek. Ártatlanul elindul az ember, még kissé naiv a gyermek; nagyon mesze még a vége..! 3/8 Kamaszkor, egy lázadó kor! A felnőtt kor küszöbén, késhegyen táncol az ember – Kitör a forradalom holnapra a családban – békét kötök, ha majd egyszer elköltözők! Szemtől szemben, a fiatal; már éhesen harapni akar..! 4/8 Fiatalemberkor – irigyelt kor! Erő – egészség, és vitalitás..! Nincs még félelem, csak érzelem! Hegyeket mozgatnál –, világokat váltanál meg! – Istent keresed, a szerelmet reméled… Szembefutnál a halállal, az igazságtalanságot még nem tűröd! 5/8 Középkor –, már érett kor! Derékban hajol meg az ember – Meg kell hajolni mindig valami, …és valaki előtt..! Nagy Úr lesz a gyermek..! A szükség spórolni kezd – Már mint érett ember, mosolyogsz az érzelmeken – 6/8 Hanyatlókor – meglett ember kor! Mikor a tűz már lassan ég, amikor az életed túl van rajtad rég! Meg-meg állsz és Számadást tartól, …mi az ami kell még..?! Összegzed az életed, elfelejted a hiú reményeket – Már fáradtan, de még mégy tovább! 7/8 Idősemberkor – a végső kor! Mesze már a gyermekkor, de mégis közel érzed – Nincs már sok hátra, mint az elhagyott gyermek évek – Ez a kor: édes és keserű – sós; és savanyú – minden íz egybeforr – Nyugodt béke lesz így a halál..! 8/8 – „Az idő múlik”, az ember egyre öregebb..! Minden ember érzi, mi a jó, és mi a rossz! Elveid felmentenek, vagy elítélnek téged – Boldog a halál, ha jó voltál..! Magadat bünteted – Isten szeret! Tarcal: 2015.09.17. (vége) Figyelem..! – Ne legyél terrorista..! Mert jön a feketelista! – A vallás –, Nem Más! Az élet – mindenhol Egy! Az ember, szinte egyforma – Az ember, szinte megfogna – Az élet, mindenhol élhet! Tarcal: 2015. augusztus 20. Te ember! – A költészet sír, mert a szerelme megcsalta – ez az elátkozott élet..! – …az ember: fiatal és öreg..! – …az ember: szép és rút..! – …az ember: jó és rossz..! – …az ember: él és meghal..! – Mert átkozott a mi sorsunk; és szenvedés a mi utunk! – Mert így teljes; és így tökéletes..! – Két vége van az egyenesnek! – Az élet is egyenes, mint egy szög..! – Te ember vigyázz arra az egy életedre! – Mert, ha az az Isten téged egyszer valahova majd bever – nekem te közben, el ne hajolj..! Tarcal: 2015.08.13. XLV 1/5 Szürke felhők gyülekeznek az azúrkék égen – Mesze ellátni lelki szemekkel! A múlt ködbe vész, mint egy mély kút feneke – 2/5 Elárvult sorsú ember, e mostoha világban – Merre visz majd utad..? Csak a jó Isten tudja – Bánat vagy boldogság vár rád? 3/5 Élet vagy halál – válasszál!? Lágy szellő – a természet megsimogat – mostoha ember; az Isten kitagad! Boldogtalan ez a Boldogság! 4/5 Megátkozott ez a világ! Elárul a titkos vágy..! Gyarló ember –, prédikál! Ki vizet iszik, borra vágy – Aki bort iszik, vizet prédikál! 5/5 Az Isten megáld és megátkoz! Az ember állat és imádkoz – Az égen fehér bárányfelhők sorakoznak – a földön az emberek valamire várakoznak… Tarcal: 2015.07.24. (vége) Morzsa – Egy fehér raszta Pali, a kiskutyám, aki egy Puli! Morzsa – olyan mint egy torzsa, ha a labda elgurul, ő begurul..! Még csak kicsiket vakkantgat, de már nagyokat ugat..! Olyan mint a megáradt folyó, ami néha azért elapad… Tarcal: 2015.07.08. Nyár este – Az ég zeng, a föld belereng! Fel-fel villanó villámok suhannak át a sötét égen; a sötét éjen – Hűs eső –, friss szellő járja át a fülledt levegőt. – Sötét nyár este, csendes, mint a tenger – – Lassan jön az álom, reggel felé a nappal, megtalálod – Elringat, mint a szaladó vonat, ha álmos az utas – Álmodban, máshol vagy, a világ benned van – Egy új nap a holnap! Velem – vagy nélkülem, a világ tovább megy… Az ég már nem zeng, a föld már nem reng – Tarcal: 2015.június ...csak – Még csak, álmodom az életem! Bárcsak, élném az álmaimat – Már csak, álmodom az életem! Nemcsak, élném az álmaimat – Még csak, élném az életem! Bárcsak, élném az életem... Már csak, élném az életem! Nemcsak, élném az életem... Sajnos Nekem kincsem nincsen! Sajnos életem sincsen. Majdnem, magam vagyok! Mint feltámadt halott. Már Megint Május..! Édes kis reménnyel tölt fel, a már meleg májusi nap..! – A március –, még csak kacsingatott – az április már szeszélyes, mint a szerelem! A május már meleg, mint a megérett édes érzelem..! Aki, télen folyton fázik – Aki, mindig várja a jó időt, mint az igaz szerelmet a nő..! Az folyton fél, mert elmegy mellette az élet, mint egy merénylet! – Ébredj fel lassan, mint a természet! – Itt az idő! Már megint, itt van a május! – Óh, „Omnia vincit Amor!” Tarcal: 2015.május… Certainly Licitálni lehet rám! A kikiáltási ár… A megváltás..! Az adósságom, s vele a holnapom! – Tiéd, minden álmom; vegyél meg, s meghálálom! Márciusi vers – A világ változik, de az ember nem..! – A képzelet kell, a valóság már nem..! Szalmavirág a temetőben, Boldogság a levegőben – – A gyűlölet jéggé fagy, a szeretet felolvaszt – Egy lépés a megértés, Nincsen már felejtés! Szalmavirág a temetőben, Boldogság a levegőben – Meztelen tekintetem, még egyszer rád vetem – Lelkemből, kifolyt már az utolsó szó! Szalmavirág a temetőben, Boldogság a levegőben – Tarcal: 2015.március-április Kedvesʼ Mulatságos – és mulandó! Mérnökien – meghatározó! Mondd, miért-e: Kedves szó? Mely, oly finoman ennivaló – Mint tavasszal; új szerelem tapasztalatával bölcsebben… Megérkezem – hozzád érek; finomanan – kissé komolyan. Tarcal: 2015.03.25. Fátum – Ti, megértő: Istenek! Kik, írjátok az életet – – Bocsássatok meg nekem! Hisz, csak ember a nevem – Szavak – Szavak: Melyektől, fél az ember, – Szavak: Melyektől, bátor az ember! – Szavak: Melyek, szépen szeretnek, – Szavak: Melyek, utálva gyűlölnek! – Szavak: Melyek, hívogatóan ölelnek, – Szavak: Melyek, otrombán eltaszítanak! – Szavak: Melyek, magasra felemelnek, – Szavak: Melyek, a mélybe eltemetnek! – Szavak: Melyek, megáldanak, – Szavak: Melyek, megátkoznak! – Szavak: Melyekkel, megkeresztelnek, – Szavak: Melyekkel, hited elveszted! – Szavak: Melyekkel, megházasodnak, – Szavak: Melyekkel, majd elválnak! – Szavak: Melyekkel, hadat üzenek, – Szavak: Melyekkel, békét kötnek! Gondolatok, és szavak – Paff – Csodálkozás, csoda nélkül! – Az ember fél, az ember él! – Álmodozás, álom nélkül! – Megértés, érdek nélkül! – Az ember él, az ember fél! – Felejtés, félelem nélkül! – Várakozás, becsapás nélkül! – Az ember fél, az ember él! – Találkozás, csalódás nélkül! – Családalapítás, gyermek nélkül! – Az ember él, az ember fél! – Boldogság, Boldogság nélkül! – Vágyakozás, szerencse nélkül! – Az ember fél, az ember él! – Biztonság, félelem nélkül! – Beletörődés, harag nélkül! – Az ember él, az ember fél! – Megbocsájtás, bosszú nélkül! Tarcal: 2015.március 16. Palacsinta Ínycsiklandó – csínytalan; palacsinta költemény – Tarka-barka, mint a marha; csupa csupasz palacsinta – Tölteléknek –, jó a mese; a boldogságot álmodd bele! Tarcal: 2015.02.28. Dessert Cukor és citrom, már csak a víz kell – Tavasz és virág, már csak szerelem kell – Pénz és hatalom, már csak ember kell – Színes átlátszó világ; Metamorfózisban úszó éjjelek – Éjjel üres termek várnak emberekre; Monomániás szegények – Kínban úszó remények; Mondd, így még meddig élek?! Hajnali harmatcsepp a levélen, mint álom párolog el véletlen – Szaga van a szónak, lába a hónak – Ne nézz ki az ablakon! Ne szólalj meg, mert elrontod – Elköszönő Szerelem és a szeretet, Család, és a gyerekek… Igazság, becsület és béke – Istenem, segíts meg engem! Mert, elfeledem nemzetem! Boldogság, ó – drága ár..! Leheletfinom a folt – Be kell bizonyítani a jót..!. Istenem, segíts meg engem! Mert, elfeledem nemzetem! Élni akarok, és nem félni! Vágyaim, emberi halandók; Álmaim – ébren élem meg. Istenem, segíts meg engem! Mert, elfeledem nemzetem! Amilyen elátkozott életem volt, épp olyan áldott lehetne majd – Forog a föld, megmutatja a jövőt. Istenem, segíts meg engem! Mert, elfeledem nemzetem! Ha szememre nem jön már ébren álom – én elköszönök. Vágyaim velem halnak meg. Istenem, segíts meg engem! Mert, elfeledem nemzetem! Tarcal: 2015.02.15. Virágok Liliom és muskátli. Nemes és paraszt. Violencia és dixi. Kihal és tovább él. Atilla 1/8 – A Hunok Nagy Királya: „Atilla, Isten Ostora!” – Sztyeppei, szilaj, nomád népek hun ura! Nemes király, Bendegúz fia, „Csaba királyfi”, – apja; – A Székelyek, ősatyja! Magyarok, dicső ősei hajdan. 2/8 Te: Európát –, Megrengető! Te: Európai Birodalmat teremtő, Te: Rómát, gyáván elkergető – Ki: fakupából, vizet ittál, még uraid, aranykupából részegedtek! Ki: fatálból, főt marhát ettél, még uraid, aranytálból falatoztak! Népek addig, alattad hajladoztak – 3/8 – Az őshazából a hunok, mint futótűz törtek előre! Megdöntve az Antik világot, Megkezdve a Népvándorlást; Már nincs –, ellenállás! – Mint valami Cunami, roppant erővel, – előre! Pannónia Prímába, Be..! 4/8 – Rua, Buda és Atilla, egy – egységes Hun Birodalom! Még Atilla él, megdönthetetlen. – Ázsia közepétől, egészen; Európa közepéig – – Keletrómai Birodalomtól, a Nyugatrómai Birodalomig – – Adót fizet, mindenki! 5/8 Hetven mázsa, csilingelő muzsika, fényesen csillogó arany adó – E közben: Atilla Szkíta öltözete, fegyverzete: egyszerűen dísztelen; kivétel talán: „Atilla Isten kardja’”. – De a jelleme, ezt pótolja; szükség sincs rá; csak rontaná! 6/8 Bizánc, – verve vagyon! II. Theodosius, békéért esdekel… Párizst: Szent Genovéva imája, és könyörgése menti meg! – Róma alatt Atillát, maga: I. Nagy Szent Leó pápa kérte meg – az örök várost, a pusztulástól; kímélje meg – 7/8 Vérben fürdő, Mauriacumi mező! – Mintegy felajzott íj…, feszült egymásnak a két sereg! A Római Aëtius, és a Hun Atilla! – Mintegy elvetett kocka, …fordult az ütközet, de jobb félni, mint merni – – Aëtius, – gyáván ment el! 8/8 – Ott, ahonnan közel látni a Tokaji hegyek hajlásait, a Duna-Tisza közén állt egykor: Atilla Fa Palotája! – Ildikóval a nászból, gyász lett! – Atillát a Tisza alá temették, hármas koporsóban; így lett örök lét – Tarcal: 2015. január-február Imám Istenem: bocsáss meg nekem! Isten: bocsáss meg nekik is..! Gyarló emberek – gyarló lelkek. Félnek, remélnek –, és élnek – Bűnük butaság – erényük okosság! Hitem, erős az Úrban! Hitem, erős az igazságban! Hitem, erőt ad a jóra – Köszönök, minden jót..! Mindenki nevében – Ámen! Tarcal: 2015.01.01. Tengerzöld 1/8 – Tengeri öböl a női öl; szerelmi tűz, mely hozzád űz! A végzet elér, és ítél még él – A halál felment – és elítél. Az élet megalkuvó, és megítél. – Titkok között járva, erdőben fát látva – az ember barátok között egy árva! 2/8 – Zöld szív, és kék lélek, vörös vér – Emberek még Élek! Fekete gólya, a fehér hóban, Fehér gólya, a fekete tóban – Szegény ember a múlatóban, Gazdag ember, az utolsó óra! – Megbánni a bűnöket, siratni egy elrontott életet! 3/8 – Feledni az álmokat, Félni a rosszakat..! Hallgatni, hogyan sír a szív – Hangosan, hogy tör a hang! Halkan, hogy a csend fojt meg szépen lassan – Szívnek hangja, ércként szólna, mintha csak egy harang volna – 4/8 Fájdalom, ahogy átjárja a lelket, Félelem, ahogy megüli a testet – Mélyen, mintegy tengerfenéken. A bánatnak súlya roppant tenger; úgy préseli ki az élet az embert! – Zöld sziget – nyugalom lehet; Szerelem, mint a piros sziget… Szirtként egy szerelem és a félelem! 5/8 – Bánatnak – büszke embere, boldog csak elveiddel lehetsz! Szerelmed –, szenved, mint várandós a gyermek – Korán jön mindig, ki elkésett! Zöld tavasz, az égi tengeren – Fáradt hajnal, sötét éjjelen; eljön a halott, hogy még éljen – 6/8 Megáll az idő, az ember is megáll! A percek a semmibe peregnek… Létünk törvénye, az élet örvénye; lehúz az élet –, felülemelkedj..! – Büszke legyél ember, mert ember lehetsz..! – …ti itt, mindnyájan: Isten gyermekei vagytok! 7/8 – A jó és a rossz, formált; A tűz és a jég megedzett – Az ég és a föld, nevelt! Isten bennünk él, és hal meg. Az ember keresi a képmását, mint az állat a társát – A barát, megtalálja barátját. A barát elfelejti a barátját! 8/8 – A természet örökké megújul, az ember – örökké élt..! – A lélek ahogy felöltözik, úgy a test – leöltözik..! A fejlődés, lassan elköltözik; megmarad magának a magány – Az ember a temetőben él tovább; mert: az ember örökké él tovább! Tarcal: 2014.12.26. (vége) Ezer szó – Ezer szóval mondom el! Ezer szóval íróm le..! Ezerszer ismételem el! Ezerszer mondom: le..! Százezer ember mondja, Százezer ember gondolja – Százezerszer akarják, Százezerszer hallják – Millió emberi szó, Millió emberi szív – Milliószor szólnak, Milliószor éreznek – Hét milliárd ember! Hét milliárd élet..! Hét év merénylet! Hét nap a héten..! Tarcal: 2014.dec.06. Évára várva..! Magányomba zárva, egyedül ülök a szobámban! Az életemet megosztanám, egy igazi társsal..! A félelmem eloszlatná egy szempillantásra – Téli hidegben –, nyári meleg költözne szívembe – – Egy angyal szárny, simogatná a lelkemet..! – Férfi szívemen, kackiásan korcsolyázna a boldogság földi angyala – Magamba zárt szerelmem, gazdára találna talán..! Évára találna: Ádám – Tarcal: 2014.11.27. Természetes Csupaszra vetkőznek a fák, Itt van a téli vegetáció..! – Téli tájban, hidegben – ridegben; komoran állnak, s várnak… Várják a tavasz első meleg napsugarát..! Hogy zöldbe teremjen, Hogy facsemete szülessen – Hogy a természetnek új növendéke lehessen! A napfény édes íze, hogy gyümölcsöt érleljen – – A természet vegetálása, természetes – az ember pedig, már félelmetes! Tarcal: 2014. november Zöld, fehér, kék Nézem a zöld gyepet, Nézem a kék eget..! Nézem az élő természetet, Narratív – Naturalizmus! Milliónyi egy csillogó, nukleáris fényes csillag! Egy millióból – ha egy ember; ha igazán boldog! – Sok millió bolygóból, amin, ha egyen lehet élet! Meg kellene becsülni, ha értenénk, mi az élet! Mit számít az emberi élet, ha rokon –, akkor érted! – Hét milliárd ember..! Mit számít egy ember?! A világ félve néz rám, Zöld, fehér, és kék lesz a ruhám – az emberi jogok, és a természet lesz a… Nézem a zöld fákat, Nézem a kék tengert..! Nézem az élő természetet, Narratív – Naturalizmus! Tarcal: 2014.11.23. AA Háború, s béke 1/8 A tűz is ketté válik. ha utat talál magának – Az ember is elválik, ha a tűz még ég benne – A megalkuvás, nem kenyere! A félelem –, nem élete..! Nyersen a fa füstölögve, még csak halkan serceg – 2/8 – Ha kiszárad – vígan, ropogva – már hangosan; pattogva – ég és perceg… – Ha a tűz már leéget, ha a háború véget ér; egyszer talán tényleg! A parázs lassú tűzével, izzik a vérben az élet – 3/8 – Bátorság és félelem, Idegesség és nyugalom. – Háború –, és béke..! A nemzet nem vész el! Visszafordul, és szépen segít a lemaradottaknak! – Egyszerre indul, és viszi a gyöngét az erős! 4/8 – Pátosszal szól hozzád a sors tévelygő démona! – Irigysége gyorsan mar, mint a támadó vipera..! – Féltékenysége tűz, mely mint a farkas űz..! – Büszkesége kegyetlenül öl, mint a felbőszült oroszlán..! 5/8 Óh, Uram! – Hozsanna! Kárhozottnak születni, és az élettől megtérni! Fáj minden, ami erőszak! – Fél mindenki, aki kiszolgáltatottan él..! – Temetni kell a halottat, feledni a szomorú múltat..! 6/8 Átkozott legyen a gonosz! Csendesen rád telepszik, mint ólomba mártót köd – A szegény szerencsétlen nép, mindig csak lamentál – A végzet sorban áll..! A halál – már nem vár – Az ember, mint egy óra megáll! 7/8 A fidesnek – fidibuszával; A becsületnek a lángjával! – Utat tör magának, az elnyomott igazság..! Haza talál a hazugság, megvéd majd az igazság! A béke –, Boldogság – – Az élet, egy hazugság! 8/8 – Nyugodj – Békében! Éljél tovább az életben… Béke van, ha legyőznek, ha a feltételek megfőznek – – Isten, ami igazi bíránk! Az Úrnak – nem tartozni, az embereknek adózni – Magadnak – megmaradni! Tarcal: 2014.11.16. A tűz A tűz is ketté válik. ha utat talál magának – Az ember is elválik, ha a tűz még ég benne – Tarcal: 2014.11.01. (részlet) Háború, s élet Golyószórók duruzsolnak, és tankok dorombolnak… Közben repülők dúdolnak; ágyúk, majd dobolnak… A rakéták is megszólalnak! A háború egy hangos zene! – Mindenki játssza a maga kis ütemét… – A háború ritmusa már a szívedben lüktet! Hangos – mint egy üvöltés, mint egy győztes szülés! A fájdalom – boldogság lesz, mely lassan tovább élteti a győztes embert – Disszonáns – vallomás, mely egy furcsa látomás – Megidéz a vágyakozás; egyszer elmúlik majd, mint az álmodozás..! Békére ébredő ember, elítél majd a világ..! Beléd rúg a lelked, nem lesz már tovább..! Nem fél az ember, csak vár! Tarcal: 2014.10.26. Háború vagy Béke?! 1/8 Nem vagyok én Angol! Nem vagyok én Német! – Egyszerűen a hazám, engem nem ért meg..! – Magyar vagyok, és ha kell nem félek! – Nincs már alku, ha nem ért meg..! 2/8 – Oly szív dobogjon, amely kész küzdeni, ha hallatszik a szó..! – Oly eszme zászlója lobogjon –, mely igazságot – békét, és egyenlőséget hoz! A jólét – zálog lesz..! 3/8 – Olyan legyen minden, mint az örök hajnal, amely sosem múlik el..! – Mintha valami sosem romlana majd el – – Mintha az élet megállna egy adott ponton – tökéletes! 4/8 – Mielőtt egy ember, meghalna a családban – Szülessen neki utóda! – …mert az élet, nem állhat meg..! – Mert az ember, …nem múlhat el nyomtalanul teljesen! 5/8 – Azt a jó embert, aki pótolhatatlan; sohasem felejtsék el..! – Elfelejteni, csak a rossz embert kell..! – Nem elfelejteni, csak az örök dolgot szabad – ilyen a béke! 6/8 – A háború elmúlik, a béke tovább tart… A józan ész, békét akar – Az örült, háborút takar! – A félelem mindig beléd mar, ha elhiszed, hogy a diktátor jót akar! – Buta vagy elég hamar! 7/8 – Aki vesztes, becsapják; aki győztes – az becsap! – A békét megígérheti, de meg már nem teszi… Majd az idő legyőzi..! Örüljetek –, emberek! A háborúnak, lassan magától vége lesz… 8/8 – A béke – örömtánc, a legyőzöttek sírján… Rablás – mely áldás! – Győzni –, muszáj; mert vesztes leszel..! Egy harc az élet, a vége béke –, a síron az áll: – „Nyugodj békében”. Tarcal: 2014.10.19. Oly szív – – Oly szív dobogjon, amely kész küzdeni, ha hallatszik a szó..! – Oly eszme zászlója lobogjon –, mely igazságot – békét, és egyenlőséget hoz! Tokaj: 2014.10.14. (részlet) Mikor, Hol, Merre, Miért Mikor, megfagy a levegő..! Mikor, elpárolog a temető! Mikor, nincs többé itthon! Hol leljem meg az otthont? Hol keresem a békét..? Hol áldjam a teremtőt? Merre visz még az utam? Merre menjek magam..? Merre találom meg, amit keresek? Miért volt ilyen a múlt? Miért téved a kulcs..? Miért mondom magamnak? Tarcal: 2014.10.08. Bele – Belekiabálók a vak világba! Belevilágítok az éjszakába! – Beleszólok a politikába! – Belehalok a változásba! Elefánt – Megfolyt a szerelem, elárul az érzelem..! Meddő a képzelet, Miért-ő? – Félelem! Meghasad az értelem, elárul az életem..! – A rajt – és a cél, nem ugyanaz, hidd el nekem! Megfáradt ember vagyok már… Nincs kedvem szórakozni már! – A lényeg – a család… – A lét, úgyis a halál… Elindultam, tudom hová, hogy egyszer megérkezem-e?! Vagy megfolyt az irigység!? Lassan jár a veterán elefánt! Tarcal: 2014.09.28. Szépen mondom Szép szavak, szállnak – Szép szavak, udvarolnak – Szép szavak, mosolyognak – Szép szavak, szónokolnak – – Szépen mondom, várnak! Nevemet Belekarcoltam a nevemet a levegőbe – Nem látod, csak, ha mész előre – Fáj, hogy nem fáj; …csak nekem – Kár, hogy nem lát; …senki sem – Az élet belém írta …a nevemet – – Amit már, billogként viselek! Állami mankó, mint egy béklyó! Mint madárnak …a kalitka – Mint embernek, a feketelista – Invalidus – koldus! Politikus – kritikus! – Olyan vagy nekem, mint a kenyerem – – Ha nem kell, …nem eszem – – Jól el vagyok a levegőbe írt nevemen..! – Elrágódom, mint kutya a csonton – az életemen..! Tarcal: 2014.09.10. Az út szélén Süvítve sír a szél, zöld természetben; mi él? – Táncol az ország a fasizmus küszöbén! – Laposra gázolt állatok az út szélén! – Szaguk még kissé édeskésen terjeng… Nem áll meg, senki..! Nem lassít, semmi..! Tarcal: 2014.09.04. Óda a kutyámhoz (2002 - 2014) 1/8 – Ónémetjuhász, barna Bundás kutyám! Óh, miért kellett meghalnod?! – Miért, kék az ég..? – Miért, zöld a fű..? Óh, miért kell meghalni, aki egyszer él?! Természetes, mint a születés – 2/8 Természetes, mint az öregség, mint az egészség és a betegség – Az élet –, és a halál..! Az élet –, ahogy jött, úgy egyszer el is megy; csak az ösztön tartaná fel – Csak a szeretet marasztalná; a halál nem – az idő elmúlt… 3/8 ...és: „látjátok feleim”; mennyit is ér a lét..? Az idő szétszakad, az élet elmarad..! – Még fiatal, mosolyog, …mint a malac..! – Már öreg és kötegszik, mint a száraz kóró – 4/8 A kutyám is megöregedett, már csak szomorú szemekkel nézte az életet; mi lett vele? Öregség, fáradtság, betegség; és fájdalom – lassú elmúlás… A világ nem változik, csak ő benne – tehetetlen! – Bezzeg – még fiatalon… 5/8 – Mint egy kis gyerek, …mindenre kíváncsi fürkésző tekintetével nézte éppen mit teszek… – Mint egy seprű, sertepertéltélt folyton mindig körülöttem – Mindig –, Mellettem! 6/8 – Mint egy hűséges juhászkutya vigyázott rám… Társam volt a magányban; tizenkét kerek éven át – Nyár végén született, és nyár végén halat meg..! Csak dacolt az idővel, mint gyerek a szülővel – 7/8 – …Még élek: Emlékezni fogok rád..! Ez a tizenkét hosszú év; éjjel-nappal együtt..! Lassan múló emlékek, féltve őrzött képek – – Nyugodj Békével..! Nem szenvedsz többé már – 8/8 Kimúlt élettelen teste, …egy perce még élt – – A látványtól, megfagy az ereimben a vér! Szinte forrni kezd az indulat, …és elpárolog a gondolat – Eddig tartott – Már nem él! Emléke –, Örökre kísért – Tarcal: 2014.augusztus-szeptember. Egy Álom! Szép vagy, mint egy Álom – Szeretlek, mint egy Álmot..! Megfejtenélek, mint egy Álmot – Elfelejtenélek, mint egy Álmot! – Csak az érzés marad meg, sajnos úgy mint egy Álom – Tarcal: 2014.08.19. Kutyámnak: Bundásnak ajánlom! (ezen a napon halt meg). Délibáb – Felkel a nap, az angyalok mosolyognak – A hajnal fényt hoz, minden olyan rossz! Természetesen ösztönös, félelmetesen egyszerű – – …ha belegondolsz, az élet, végül is nagyszerű! – Kicsi és a nagy, közötte minden átlagos! – …az élettől, az ember, már mámoros..! Megrészegül a gondolatoktól, kijózanodik a határaitól – Az út amin menni kell, egyszer csak véget ér – – …az ember, mint egy madár elszáll! A gondolat – felébred, a lélek meztelenül távozik el – A valóság, már álom lesz, a tér –, határtalan lesz – A család sajnos csalódás, az idea: „Fata morgana” – Tarcal: 2014.08.12. Addig tart... Még folyik a tinta a tollamból..! Még folyik a vérem a testemben! Még élek –, Még csak létezem..! – Addig tart az életem..! Még a szerelmet keresem! Még az életet szeretem..! Még élek –, Még létezem..! – Addig tart az életem..! Még az igazság küzd bennem! Még a becsület, él bennem..! Még élek –, Még létezem..! – Addig tart az életem..! Még a hazám, közel áll hozzám! Még az emberek, megértenek..! Még élek –, Még létezem..! – Addig tart az életem..! Még éltett a remény és az Isten! Még tart az egészségem és a pénzem..! Még élek –, Még létezem..! – Addig tart majd, az én életem..! A faluban – Tücskök, ciripelnek, békák – kuruttyolnak. Tikkasztó meleg nyári estén – szúnyogok csipnek a kertben – A szomszéd macskája egerészik – a kutyám a fűben heverészik – Gólya fiókák vijjognak; az égen csillagok ragyognak! – A faluban az élet, mint a meleg – megreked! Minden olyan csendes, mintha csak a réten lenne – Elindul a képzelt álom, mint egy ábrándot kergető öreg vándor… Éjjel már enyhe szellő simogat – messze a távolban, valahol még kutyák ugatnak. A gondolatok, szép lassan átúsznak, mint áttetsző felhők repülnek a kék égen – Zsarnoki hatalom, régen várt igaz boldogságba bele tapos! Mintha csak egy árok széli pipacs kinyíló szirmait fújná el a tavaszi szél..! Mint elnyűtt vászon, foszlik szét már a remény – Illúzióként hat az esély! Ahogyan, halva születik meg élve! – a: B o l d o g s á g! – Mint ahogyan az égen szálló madár, mint ahogyan a vízben úszó hal – úgy a földön járó ember is – Boldog lehet! Az ember – az élete derekán, ha nem rest; még készen áll..! Még a kakas is kukorékol délben! Tarcal: 2014.07.22. Mondd – Miért?! Elkergetném a nappalt..! Megáldanám a holnapot – Előhívnám az éjszakát! Megátkoznám a tegnapot – Mondd – miért vagyok?! Torkom reszelve kapar..! Némán cigányútra megy a szó – Elindul, mint az ennivaló..! Megemésztem, mert még értem – Mondd – miért éltem?! Tarcal: 2014.07.20. Már csak – Bár csak Már csak, emlékekből táplálkozó lélek – Bár csak, ellenségek jobban szeretnének – Félelemből kölcsönös tisztelet ébred – Megértésből barátság születhet egyszer – A szeretet, bő termést ígér – a jó idő érlel – Szívekben a szüret, boldogságot ér el – Félálom II Irigység költözött a szívekbe! A hajnalban – A naplemente – Csak az árnyék mozdul, a test Nem – Szelem, mely követ – Energia – mely növel – A jövő, mely engem követ..! Utamon haladok, mint halandó. A Félelem, már rég mulandó..! A múzsám, már látom! A halálom, már várom, de addig is –; Imádom! A kép –, felébred – A hang –, elmélet – Még, mindig – minden természet –, Élet..! Tárgyakba lehelt lélek – Tarcal: 2014.07.05. Képeslap Diogenész a hordóban… Szókratész a mosdóban – A valóság – bordóban… A mese, az ágyban van! – Mi se segítünk, mert nem érdekünk! – Magyarország, még reménykedünk! Magamhoz Magamhoz húzlak, mint egy gyümölccsel roskadó tele ágat – El nem engedlek, még el nem érlek! Mert az élet, egy rút merénylet – Mert, egyedül félek! – Óh, hányszor, gondoltam rád éjjel! – …Hányszor, vágytam rád kéjjel! – …Hányszor, hiányoztál télen..! Édeskésen-savanykás, …te érett Meggy! Vér-vörös színben pompázol, királyi kegyel áldol – Szerelmem –, hiányzol! Mert, még egyedül élek! Zárva Matt feketében, Egy égi téren – Fehér holló szárnya, Egy szűzlány átka – Viaszgyertya lángja, Sárga holdfény árnya – Mély bánat ára; Óh, Ostoba Konok Ok! Tarcal:2014.06.13. Álmodom Csendesen lépkedek, egy álom mezején ébredek – Pipacsok köszönnek, napraforgók röhögnek – A kék ég, a naptűzében ég! A zöld fű –, tengerként hullámzik – A fák, sorfalt állnak; s haladok – Az út mellett, egy folyó hömpölyög – egy hegy lábánál, egy ember; fáradtan zötykölög – Szemei, a naptól kápráznak! Táblákon bort kínálnak, Ábrákon szállást ígérnek. Szemem – bíbora vágyik, Ajkam – egy lányra ásít – Szívem, mint valami méh, zug a lelkemben – Még mindig álmodni kéne! Még mindig élni kéne..? Álmodni az életet, és élni a képzeletet – Félteni az életet, és élni az álmokat – Egy nyári meleg napon, egy fáradt szép hajnalon. Már hazafelé ballagok… Anyámat, már többé nem látom! Hiányzik, mint valami zöld pázsit – nincs hova lépnem; nincs már miért élnem – Öregen, már megfakul minden! Szinte már egyedül élek, életem; szinte színtelen – Kavargó folyóként sodor, az átláthatatlan élet – – Már rég belefáradtam, hogy szüntelen álmodjam az életem – majd a halál ébreszt egyszer úgyis fel -– Tarcal: 2014.06.05. Útravaló Légy boldogabb, mint vagy..! Legyél jobb, mint voltál..! Szeress mindenkit, mert egyformák – Az élet elmúlik, miközben mindenki; valamire vár – Megfoghatod, mint a pillanatot… Tiéd lehet a múltad; elviheted emlékbe, mint útravalót – Ez itt már a múlt, a jövőt tapossuk, a jelent elhagyjuk – Létünk összeforr, mint két csont; erős kapocs a hold! A vonzalom eltaszít, és közben húz – A léted értelmét, megtalálni – megvárni, …és majd megállni. Így juthatsz el, a születéstől, egészen a halálig – Tarcal: 2014.05.11. Manifeszt II A meztelen test, meztelenül fest… Gondolatokkal érez, álmokkal ébred… – Amire gondolsz, ha meg tudod tenni; – Igaz lehet! Élj a holnapnak..! Higgy az álmoknak, száz év az emberi élet –, Ébredj! Mondom, Ébredj! Füledbe mászott a vászon – Szemedbe lüktet a dallam – A tested valahol, elhagytad… Keresd – magadban; megtalálod az álmodban! Idő – Hétszáz éves fák, a gyökereik mélyre nyúlnak, …mint a tenger alja – Az idő elfárad, mint a hatalom! A fiatalkor, mindent újragondol. Megáradnak, mint a folyók; leapadnak, mint a folyók..! – Ember, és ember… Úgy, kéne – – Szeretni kéne, Úgy, hogy közben, Szenvedni kéne – – Álmodni kéne, Úgy, hogy közben, Aludni kéne – – Élni kéne, Úgy, hogy közben, Félni kéne – – Sajnálni kéne, Úgy, hogy közben, Sohasem kéne – – És mindeközben, Úgy –, hogy, Mindig felejteni kéne – – És mindemellett, Úgy –, hogy, Mindenkinek kéne – – Érteni a világot, Úgy –, hogy, A világ is értsen téged – Tarcal: 2014.04.15. Ébren Az élet gitárján, te vagy a húr – Rajtad keresztül, játszik az Úr..! – Hangod, mint az arcod; …változik, mint az idő, ha kell! Ha eljön az éjszaka, fáradt leszel – Reggel még a régi életed folytatod… Új utazásról álmodol, én már az élettől felébredtem – már csak a halál álmodik bennem! Egyszer újra kezdem, a remény él bennem; mint magba zárt élet! – Lehet, hogy rossz helyen nőttem fel..? Lehet, hogy félnem kell! Mint növény, kapaszkodom a talpalatnyi földhöz – Mint ember, ragaszkodom a szülőföldhöz..! – Itt születtem, itt temessenek majd el! Ne felejtsenek el, – Ne féljenek, Csak boldogtalan az ember! – Csak álmodozik, …mint az esőcsepp, ha az arcodra hullik..! – Felszáradnak a könnyekkel együtt - – Elszállnak, az álmokkal együtt! Felébred a lélek, hova tűnt az élet..! Tarcal: 2014.04.10. Repülj Madár! Repülj szívem..! Szóljál lelkem… Nincsen már hazám! Elhagyott a jó Anyám! Büntet az Isten..! Árva az ember… A félelem nem mer; Itt a bátorság kell! A jó – édesét..! Azt a rossz, keserűjét A jó – áldóját..! Azt a rossz, megrontóját! Nincsen már kegyelem! Elhagytam az életem… Leszáll a szívem..! Nem szól már lelkem. Repülj Madár..! Szóljál hazám… „Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem.” Tarcal: 2014.04.05. Érezni – Béke, és boldogság! Barátság, s megbocsájtás! – Csak szavak, melyeket érezni kell..! Szeretet, szerelem, szépség. – Csak szavak, amelyeket át kell érezni! Látni, ahogy felkel a nap! Hallani, ahogy hullámzik a tenger! –, Érezni, hogy enni kér a test – Érezni, és nemcsak látni a testet – az embert… Hallani a szavakat, látni az arcokat..! Minden, mélyen emberi;, a természet a világ; és …még a gyerek is..! – Hívja az anyját, keresi az apját..! Segítségre szorul, mint minden segítségre szoruló ember – A baj nem válogat, csak az ember..! A bánat nem kárhozat, csak múló áldozat – A béke, boldogság, a boldogság, barátság, ha barátság; megbocsájtás! – Csak szavak, melyeket érezni kell..! Szeretet, akkor szerelem, ha szerelem, akkor szépség! – Csak szavak, amelyeket át kell érezni! Tokaj: 2014.04.01. Csendes éj – Csendes éjjel, fájdalom az élet..! …ha van párom, ő valahol máshol – Lehet, már nem is látom, minden csak egy álom..! Megfoghatatlan, mint egy árva szó - Nagyon halkan, mint a csendben szálló pór; láthatatlan egy kór..! Megtelik az éjszaka, mély sötétséggel – A csend félelemmel, az élet kétellyel; az igazság métellyel! A fájdalom élettel… A csend véletlennel, mely üresen szól hozzád: – Édes Gazdám..! Felébred a lelked, táncot jár a képzelet; megkéri majd a kezed! Gyere lassan velem..! Rabja leszel önmagadnak, foglya az akaratodnak – Ellensége önmagadnak; barátja az ellenségednek! A lelked gyökeret vert benned – el nem enged! Foglya majd a kezed, félti azt az egy életed! Csendesen szólongat a bágyadt néma sors – Egy arctalan ember volt, akiben bíztál – Elárult a néma világ, hol van már az igazság?! – Milyen lesz az ember, ha már egyszer nem kell?! Tarcal: 2014.03.25. Életünk Megszületünk, és meghalunk, ez ellen semmit sem tehetünk! Csak gyarló módon élhetünk… Talán nyomot hagy életünk..! A világ, még mindig ellenünk! Megszállottan, csak létezünk… Lassan félelemé válik életünk! Minden vers, olyan egyszerű, mint ahogyan, mi magunk élünk… Minden múló élet, egyszer eltűn! Magam Mint egy lehulló kő az út szélén – Mint egy elfáradt ember az út végén – Fáradtan folytatom, az életem még álmodom – Minden hiányzik, ami nem, az nem számít! Oly szép lehetett volna, olyan lassan múlik a holnap! Ma élem meg a tegnapot, a jelenben, máshol vagyok – – Örök álmodozás, örökké álmos áldozás – A hajnal egy kihagyott állomás, az este befejezetlen vágyakozás – Délben én vagyok az ebédben; magányosan sorvad az életem! Párban boldogabb a lélek – A gyermeked, még boldog lehet! Tarcal: 2014.03.19. Március A politika, mint nagy logosz! Az ember, mint argumentum! A lány, csípőre tett kézzel terpeszben áll – és kiált..! Kedves, most merre vagy..? A szél talán, nem szabad..? Az ember megmarad, mint az az adósság, ami lejárt..! Attraktív, bájos attitűd… Kívánni való édes kis tűz! Mélyen belülről borzolna, mint egy ló, ami elszalad… Tarcal: 2014.03.13. A hajnal – A bánat, mint az öröm hiánya, megszólít a csend – már hiába! Elindulnál, ha már várnának… Újra születnél, ha szeretnének! Még ott vagy valahol a mában… A sötétbe bámulva –, meditálva. Hideg éjjel – lassan jön a holnap… Felébred a hajnal –, mintha egy zöld szemű szőke lány mosolya – Csipkés álmot ringat a szoknyája! Tavasz, s szerelem A mámor veled táncol, ő is ugyanazt akarja – A szélben – táncolni…. Ösztönösen azt várja; hogy már két szempár, immár lassan egy pár! Elindul, este a hang, színész lesz az agy..! A bűvölet körében, a fantázia felébred – Röviden Illatok, érzések, és hangulatok – Hullámok, amelyeken lovagolunk, az egyensúlyunkra vigyázzunk..! Az idegek kötéltánca az életünk, nyugalom a legnagyobb fegyverünk! Megszülettünk, és majd meghalunk! Közötte, két dátum volt az életünk, egy kor –, amelyben mi itt éltünk – Szabad – Megszállott misszionárius, a kéj, mély, fátyol, s fűst! – Megáradnak a folyók… Felszáradnak a könnyek – – Elszállnak a madarak, Megérkezik, végre a nyár! Téli estéken –, megérni… Tavasszal, majd felejteni – – Mindent –, elejteni… Mindent –, elfelejteni… Mindent –, megérteni..? – Miért, csak a létezés!? Az életre, nincs megoldás?! Harmatos könnyben úszni, …és felhőben felébredni – Kiábrándító – kirándulás! – Elszökni, és eltévedni… Ezt akartam, végre látni, és egyszer hazatalálni..! Félni úgy, hogy közben nem félsz, csak remélsz – – Minden, a semmiben… – Semmi, a mindenben… Frázisokkal – felelnek! – A szegénység, éhesen morogva, korog és forog..! – Félálomban –, józanul; beléd karol –, beléd hatol! – Átjár, mint egy hála, utálom, ha akkor látnak! – Elbújnál, ha tudnál; gazdagok elöl elfutnál..! – Szégyelled az életed, ledöf a szegény sorsod..! Véred folyik, mint a könny… Sorsod, egy napon elolvad – A földben folytatod majd… Ott örökre –, megtalálod a helyed, s elfelejtenek! Szenvedsz, ha jó voltál – – Mindent –, megtanultál; mégis az életben megbuktál! – Az élet ismétel, a halál terel –, senki nem felel..! Magadnak élsz –, másnak kérsz, ha majd beteg leszel, …és semmit sem fogsz érni! – Életed, lassan elég majd… A barikádot, este bámulja a teli hold –, szabadságról álmodik a szív – szerelemben olvad az éj –, elolvad a jég..! – Világbéke, hol van az igazi szerelem?! – Politika, és a halálosan gyilkos pletyka! Bámul, mint egy bolond..! – Óh, Kapzsi kárhozat; és ima..! „Ments meg minket a gonosztól!” – Ne féljünk, majd a holnaptól! – Óvj Istenem! – Szerelem..! – Nevess! – Felkelt Kijev..! Reped! – Kórusban dalol… Nyílj lakat! – Szabad akarat! – Igazságot, és szabadságot..! Tarcal: 2014.02.23. Négy évszak Tavasszal, a szél simogató… Nyáron, az eső üdítő – Ősszel, a meleg boldogító… Télen a hideg, szentimentálisan jó! Tavasszal, a hó undorító! Nyáron, a hideg lehangoló – Ősszel, a sár kiábrándító… Télen, a sötét fárasztó – A fény felé – Mint éjjeli lepkét …a fény vonz – Mint nagy embert …a bronz – Elillanó árnyak, felvillanó fények; – Elindulni, és soha véget nem érni! – Ahol megállok, ott lesz a helyem… Ha hagynak még élnem! – Szégyenkezve, és büszkén bólintok! – Jó napot Kívánok..! …Adjon az Úr Isten, egy új holnapot..! „Bort, búzát, békességet!” – És egy Bolondot, aki lehet én vagyok..! „Egy bolond százat csinál!” – CSÓKOLOM!!! Óda Anyámhoz Anyám kérlek, …kelj fel..! Ebédet kéne főzni, vár három férfi! – Ébredj fel, ne aludjál el – Még nem köszöntem el! Még nem háláltam meg! – Felneveltél, etettél – szerettél! Gondoskodtál rólam, …én a te fiad..! – Amit tudtál; …segítettél – Hibául nem rovok fel, már semmit sem – Bár megtudtam volna hálálni – Bár élnél még… Egy éve haltál meg! Elaludtál, és sosem keltél …már fel..! Üres a ház nélküled – Csak a csend …járja be – Visszatérő emlékeid a fejemben kísértenek. Miért haltál meg!? – Hol a határ?! …mit ember, már nem lát – Egy végtelenek tűnő folyamat végén, nem sok minden …maradt – – Emlékek, …melyekkel takarózom, ha fázom; …és hiányzol..! – Bundás, még téged is vár..! Szomorú szemeit, öregen hunyja már le. Már csak egy emlék …a fiatalság..! Még mi élünk, bár nem sokat remélünk – – Apám: Tokajban, Időskorúak Otthonában. Bátyám a kocsmában – – Én maradtam …magamnak – „Voltam aki voltam, vagyok aki vagyok, leszek aki leszek!” – Most búcsúzom, „Béke poraidra” – Nyugodj Békében! – Szüless újra, egy szebb élettel! Köszönök mindent, …és ha van miért, bocsáss meg nekem! Tarcal: 2014.02.18. Rapszódia Igazságért kiáltó elnyomás! – Nyugtatna, a társ… Elszalad mellettem az élet, …csak a szerelem sétál – Szép szavak után… – Ordítani kíván..! Szorít a férfi szív, lüktet a valóság..! – Nyílt seb az élet, alkohollal fertőtlenít a lélek! – Megfogja kezét a csend, hiszen buta minden ember! Kistányérba szednek, melegen mosolyognak! A gyűlölet – megismer; …a szeretet, részeg..! – Egy mese az élet, elvarázsolt lények..! Az egyik nagynak születik, …még a másik kicsinek..! A hatalom –, válság! Az élet, egy kórság… A remény, nagy hiúság; a nyugalom, megoldás! Pesade – Bazsevál a cigány..! Békéről álmodó katona. A polgár, proletár lett – Nehéz sorsát titkolja, bár; látszik rajta…. – Elindulok, majd megállok… – Szétnézek, …és szalutálok! Az emberekkel, szóba állok… – Senki voltam, …sosem láttak! Békéről álmodtam, és háborút kaptam! Nem én akartam..! Proletár diktatúrák, és nemzeti szocialisták! Proletárból, polgár lesz… Nehéz sorsát titkolja, bár; látszik rajta… Comme ci, Comme ça; ou – Comme il faut! Idilli hangulat Gyerekek a hóban, kutyák a tóban… – Idilli hangulat, a szerelem mulat! Névtelen turisták, helyi opportunisták! – Idilli hangulat, a szerelem mulat! …A bor – barát, s félénk – feleség! – Idilli hangulat, a szerelem mulat! Józan, szegénység, részeg, gazdagság! – Idilli hangulat, a szerelem mulat! Álmodozó leányok, realista – srácok… – Idilli hangulat, a szerelem mulat! Libertás Elmondom, az én bánatom, …mi az ami engem bánt..! – Megszülettem, és én még sajnos boldogan nem éltem! Az élet mostohán, elbánt velem, …senkim sincs már, én nékem..! Fellegekben, fátyol felhő mögött, ott fen fürdik, fényében a nap..! A naptól számítva, a harmadik bolygó, amit úgy hívnak föld… Pont ideális lehetne az életre, de nekem itt, nincsen helyem! XLIV – In nomine del! – Én: Andrássy Attila! Dózsa György, halálának napján születtem meg..! – Illés próféta, névnapján! Nagy Sándor, születésnapján! Az első, holdra szállás napja! Ötszáz éve, ezen a napon tettek tüzes koronát, Dózsa fejére..! A Főnix, útjára indul végre! Utódot, nemz majd a vérem! – Hét törzs, szövetségéből ered, e nemzet gyökere..! – Emese, álmát látva, a Turul madarat követték… – Méhéből, folyó fakadt; mely az új hazába vezetett – A folyónak, határai nincsenek – Kezdete az ég – vége a tenger… A népek tengere, az élet kezdete! Felolvad a jég – elenged a szél..! Az élettel, megszületett a halál is! A fényt, mindig követi az árnyék! Aki elkezdi –, sosem fejezi be az életét –, a cél sosem a lét..! – A madár száll –, alatta az elterülő táj –, szemei határt, nem látnak –, a levegő az otthona! Ember, szabadabb nem lehet soha – – A madár leszáll, a vándor megáll! …egy új életet keresek, Óh, mondd, hol kezdjem el?! Mondd, merre menjek előre!? – Ha, egyszer ide köt minden..! Ha emlékeimet, szétszakítanám, mint-egy, béklyot – eloldanám… – Egy fáradt hajnalon, elindulni; új helyen – új otthonra találni..! Örök álom –, felébred a halálom! Isten nevében – igazságot remélek! Nem félek –, mert még remélek – Kedden, kedvem – A fűst felszáll, az élet konzervál… A béke –, eláll..! Folyékony, a barátság – Meddig, tart a valóság..? – Zarándok úton, összeforr a csont – Szüzek –, szipognak; kurvák, káromkodnak – A főnök, megint elment! A nap, lopja a napot… A szegény, szórakozott! A házasság, rakott krumpli – Szmogban fürdik a város… – A lószart, a múzeumban találod! Attila –, barát lett..! Tokaj: 2014.01.07. Téli eső – Messze lát a jövő, hozzám simul a múlt! – A jelenben fázom, a jövőt nem látom..! A, költő..! – A férfi, mindig harcol, ha kell kardal – tűzzel-vassal, ha kell papírral, és tollal..! A családért, a becsületért, a hazáért és az igazságért! Ti: aljas, kapzsi tolvajok! És ti is, rablógyilkosok..! – Elárult, az én jó hazám! Nincsen már nekem hazám! – Hallgass ide –, megmondom most én neked –, belefércelem a füledbe! – Irigyek az emberek! Csak, a magukéval törődjenek..! Szép lehetett volna az életem, de mindig volt valami félelem! Lázasan lüktet, most a vérem, és halkan szólít meg a szívem. – Elszalad, lassan az életem! – Egy helyben, már minden, olyan egyszerűen élettelen… Nincs más, csak a képzeletem, már csak álmodom az életem! Felébredek –, és álmodom tovább az életem! – Heuréka! – A szerelmet –, imádom! Óh, Te konok; álnok Ámor..! Szegényen: Te nem hibázol?! Szegényen, minden olyan lassú, a létezés is csak halvány más..! A boldogság, maga már a béke, a béke, délben egy új hajnal! Az ember, lassan már nem fél. – Meghalhat, vagy tovább él… A szenvedés, és az elmúlás – Értelmetlen, meddő vajúdás! Gondterhes család; csalódás! Fortissimo! – Saját alteregó! A test – Legszebb ruha a test; a test, mely veled született – Mely része lett az énednek! Álmaid vele születnek meg, és vele halnak majd meg..! – A tested, megedzed; a lelked – felfedezed… A tested, megmutatod; a lelked – elárulod… Testestől-lelkestől, a tiéd vagyok! Szerelem, két szó: test és lélek! – A tested, először szereted; a lelked, lassan elfelejted… Örökké szeretsz majd valakit, és csak a halál veheti el tőled! Karácsony, kérlek Csendes karácsony, csendes álom – Lassan múlik az élet, még mindig remélek… A szív, mint egy szárny; visz előre a lábam… A lélek megfogja a karomat; …ne siess! –, várj..! – Az akarat belém fagy, a szeretet, majd felolvaszt! – Jéghideg halál, meleg az élet tüze..! Szépen takarít a természet, …előre lát az Isten..! Meg kell alkudni az élettel, …el kell érni a lélekkel – Ostoba félelem – eltévedek, …segítséget kérek; még mindig remélek… Lassan múlik az élet. …csendes az álom, csendes a karácsony! – A szív, szeret; a lélek, felemel..! Tarcal: 2013.12.18. Halandzsa Irka-Firka, és Líra. Lári-Fári, és Látni. Oda-Vissza – és Hallasz? Rontom-Bontom, és Tudom! Szánom-Bánom, és Megáldom! Ákom-Bákom, és Megállom..! Ámor, és a Mámor! Közönséges vagyok, a közönségemnek..! – Szép vagyok, a szerelmemnek..! – Te rózsaszínű, vérvörös posztó! – Kivasalnálak, mint egy holló..! Remegő kocsonya lennék melletted, forró érzéseim, hűtenék érzéseidet. Reszket a lelkem, a lelkedért; sóvárog a testem, a testedért. – Pohár a tested, szerelem a lelked – – Mondd: Aphrodité?! – Merre, élsz..? Érzéseim, feltárulnak; …a testem, elárul..! – Szívem, kinyílik, – Urad leszek, …miközben, a szolgáddá válok! – Merre vagy: Aphrodité?! Hív, Ámor – kit itt lától..! Szerelmünk vize jéghideg; szárazon átkelhetünk rajta – – Hidd el! – Isten segít..! – Óh, bolond; az eszed veszítsd! Megszületett, a szerelmünk… Mint Jézust – Szelídítsük meg! – Üvöltő – Sakál! – Rabló – Hiéna..! – Nemes – Tigris! Zsákmánya, vagy élete a tét?! – Óh, halandó ember, …miért, remélsz?! – A túlvilágon, te már nem élsz..! Üvöltő állat lesz az ember, ha a szerelembe mar az élet! A féltékenység keserű, mint a sárga epe..! – Elemeire bomlik le az éned, mint ahogy a tested, bontsa le az ételt… Megfakul a vágy, amire vágytál! – Üres lesz a csend, nem tölti ki a képzelet… Reménytelen, a félelem; …magányos az életem..! – Egyszerű, halandó az ember! – Elmúlnak az érzései, …mint az életképei..! Egyszerűen, csak halad az ember! – Avagy, „Szerelem”, ’13 Ősz vége Fáradt megfakult színek, rezzenéstelen érzések – Nyomorultul, mellőznek! A természet aludni tér, a fák levetkőznek… A falevél – földet ér, az elmúlás visszatér..! Mély álom, megidéz; éber valóság felidéz – A sors, halálig él..! Erőt vesz magán és tűr a lét, az akarat megváltoztat talán! – És elindul egy téli kép… Hátam mögött az átmenet, feledném, de nem lehet – – Ide köt a fagyos jelen, a politika mindig prédikál! – Isten lehet, nem vár… Egy megfagyott csók a vallás! Leheletem melegíti fel lelkem. Magányosan érzem magam, mint egy fekete kalap – – Elgurul mesze a máma, már csak futnék magam után; mást érhetnék utol talán – Önmagamra, már más talál! – Elindul lassan a tél, magányom lesz a barátom – – Hideg sötét félelem, belém költözik az életem! Tarcal: 2013.11.21. Tokaji – A büszke: Bor! A véremig hatol..! Mámorral, átítatól – – Fejem – Zug, a fáradt hajnaltól..! Lábam, lassan visz előre… – „Még a fák is részegek”! Belém plántálták az életet! – „Sárga Muskotályos”; mézesen –, félédesen..! – Hegyek, dombjain; pincék – polcain… – Rég, elfelejtették a tökék –, mindig újat teremt a természet..! Sárga agyagos földben, száraz – fáradt: „Furmint”. Opálosan, csillog a pohárban – Néhány órára elfelejt a bánat! „Borban az Igazság!” – Barát! Nem kell, elszomorodni; még tart a: „Szamorodni”! – Ősszel, Zeng a Zemplén! Hullik a: „Hárslevelű”! Hordók – Léhó torka..! – Préssel az ember… Metszését, megtölti musttal! Karácsonykor, lefejti borral! – „Hatputtonyos Aszú”! …olajosan, lassú..! Lóhalálában Halva született gyermek! Felázott föld – Kiherélt állat..! Nyári vihar találat! Akit, még nem látott állat?! Magatehetetlen, elesett; fáradt! Véletlenül, itt vagyok – látod..? Nézni, és semmit sem kérdezni! Érzelmi hullámon lovagolni… Horkoló fáradt hormonok – Felébredni, mikor késő már! Már, úgyis mindegy – megérett… Gyermek, akit már várnak..! Szilárd – szeretet! Felnőtt gyermek –, férfi! Éljem végre már az életem! Hősök emlékére Egy perc, néma fejhajtás – Egy perc, vigyázzban állás! Egy perccel –, emlékezni, …és így –, tisztelegni – A hősök, nem születnek; hanem azzá válnak..! – Ha a forradalom, kiforrhatott volna..? Vérbe nem lett volna fojtva..! Emberek, a hazájukért haltak… Mára már, a jövő múlt lehetne… Az emberek, büszkén és boldogan élhetnének, – Elnyomó rendszert, elfelejthetnének, – Álljunk egyszer vigyázzba, – Néma főhajtással, egy percig..! Mindazokért, akiket elnyomtak az igazságtalan rendszerek..! Mondjunk el egy imát némán, hogy béke legyen veletek..! Tarcal: 2013.10.23. Mindhalálig unalom Édesen kis semmiség, csak egy kicsi pénz! Enyhén –, finoman, pontosan, elegánsan! Komolyan, komédia? Dráma –, szerelem; szépség, és szegénység, Még, mi kell nekem..? Árnyaltan Vére forr – árnyaltan lohol, kalapban dobol; láthatatlan ól – Bátor félelem – nyomor, …lehull a pokol! Az igazság harcol, üvegben lától – Még a fák is részegek, a természet szétszórtan képzeleg! Megnyugodott lelkület, egy helyben született – Közel hozzám emberek, távol tőlem – kicsit értenek! – Túltöltött pohár, minden belefér egyszer… Szamorodni szerelem; symphonia! – Édes kisváros, meghitt pillanatban – Örök emlék, egyedül önmagamban! Déjà vu –, otthon..! Őszi lehulló levél – Lélekben fürdő szerelem, …mesélj még nekem! Felvállalom életem, …nincs félelem! Elindulok, lehet hogy mesze jutok – Majd mindig írók… – Őszi díszben, szüret idején – – Már megértem, Mi lesz belőlem..? Tokaj: 2013.október.10. Rémes rétes Árnyékomra lépek, még mindig félek! Nem tudom meddig élek, …és még mindig félek..! – Félek, mert élek, igaza van a létnek! Természetes ösztön élet; emberségesebb létet – Fehérnek – feketének, fehéren –, kékkel… Írd alá a jövődet; támadj fel télen! A nyár véget ért régen, én már rég őszen élek! A tavasz teremt, az ember felejt! Elbújok otthon, belenyugszom tudom! Nincs mit tennem, tehetetlen lelkem! Rezignált rétes, reszkető – rémes..! – Rohadt rímek, kendd meg, krémes! Nyugodt vagyok régen, …nem fázok télen. – Csak, okosan! El ne áruld a múltad! – Félted a titkod, üres lennél – tiltod! Helyette, csak álmodj! – Halálba táncolj..! Tengerkékben Márvány mintájú felhők, úsznak az éjben; …fenn az égben – – Tengerkékben, sötét holdvilágos réten; szürke felhő suhan át lépten – Messze vagyok mindentől, …amit féltek; én magam, éppen csak alig élek! Öreg vagyok, mint a föld, a természetem sem értem – Velem született, mert a lényem! A föld száraz – néha sáros, ingoványos –, keményen kérges! Mint az emberi természet; ha érted? – Eltávolodok a múltól, …mint egy mély kútól – A születés kezdete – az élet feneke! – A fény, mely játszik velünk, …születésünktől kezdve – Halálunk után, eltemetve..! Utat talál, mint egy pohár víz, …a folyómederbe – A végtelenben, egyszer vége lesz! Átalakulunk, de nem örökre; az időjárás, megemészti életünket! – Én már, csak temetek..! Márvány sír a temetőben, úszik az élet a halál vízében; …fenn az égben – Litánia Szavakba öltöztetem a gondolataimat – – Felvehetném a legszebb ruhám, de félek összekoszolnám… Inkább megmondom, az lesz a szégyenfoltom..! – Nem gyenge vagyok, hanem Jó! – Nem rossz vagyok, hanem – Erős! A félelem fél bennem, nem én félek – az álmaim álmodják az álmaikat – Nem én! – A határ én vagyok! Ego –, mely Szubsztancia – Liturgia –, litánia; Isten nyomait keresem, mint Indián, olvasom az életet – az élet írja az életem –, Szüzsé… Fiatalon, még édes az élet – fordítva érik, mint a gyümölcs a természetben télen… Lélek, a létben – Liber! A galamb –, lassan totyogva csipeget; még a veréb csacskán locsogva csicsereg… A csizma – lecsúszik..! A kakas költő, hogy kevés egy emberöltő..! – Miért nem szeretsz jobban engem: Istenem! Megbecsülném az életem! Elfelejtem a szavaimat, kijavítanám a hibáimat! A nap végén, az álmaim elején –, egy új nap kezdetén – de megmarad… Őszi temető – A fűnek illata, édeskésen száraz; a napfény kellemesen árad – A sírkövön a tábla, a családnév arannyal ráírva. – A száraz virág, már csak; egy emlékmás – Nagyapám –, száz éve; nyolc éves volt –, még akkor, a Nagy Magyarország igaz volt! – Ferenc Ferdinánd, a császári trónra várt… A Monarchia örököse lehetett volna – de az életét, a Fekete Kéz –, kioltotta..! – A világ –, fellángolt; és a vérszomját oltotta..! Az emberek kiontott vére, az irigy történelmet, vérvörösre mosta..! – A kommunizmus, és a fasizmus – épp csak, a szárnyait bontogatta..! Rendszerek, és ideológiák dúltak –, és hullottak..! – A huszadik századi politika, nagy Vargabetűje a Magyarság sorsa – mára már a temetőben keresem – azt a hajdani szép, és „Nagy Magyarországot!” – Tokaj: 2013.09.03. Félálom Elkergetem magam, visszajövök hamar! Bevárom magam, elindulok hamar! Nézem a sötét házakat, …alszik a falu – Némán álmodnak, a magány; megáll – – A képzelet vár, a lélek reszketve borzong! – A test, elernyed, a fáradtság felemel – – Elindulok haza, már nem várnak soha! – Már nincs félelem, félálom lett életem – Nyár vége – Megfakult a nyár, mint idős ember – kár! – Apám elsorvad, mint ősszel a nyár..! – Ahogy az őszi szél fúja a füvet – úgy ostromolja, minden perc az életet! – Belefárad, betegen a lélek; a remény, egy új év – egy új élet..! Valakinek, vagy valakiknek, véget ér; teljesen végleg – A nyár melege, már nem éget..! Ez az érzés, csak egy év múlva tér vissza ide – ha nem változik semmi sem – csak az idő végtelen, az ember nem – fáradtan élve és félve! Már mindig, ez az érzés marad meg – Még él az ember – még fél az ember! Az élet elmúlik –, a halál nem..! A lélek feltámad, a test elporlad..! A lehullt gyümölcs, a földbe ágyaz – Az ősz kezdete –, a nyár vége; mindenkinek van emléke… Szélbe fütyülni – tóba hugyozni! – Eladom, a kalapom..! Már, nincs mit tartogatnom – Könnyű nyár – nehéz tavasz, gyors ősz –, lassú tél… Az idők szavát, már megértem! Tarcal: 2013.08.27. Még, nem tudom – Mező, melyen mélán lépkedem – Méz, melyet még nem lelek..! Vér-vörös, virágok vonulnak, csak én haladok; a táj mozdulatlan. Vászon-fehér ingét, a felhő felveszi – Szél szárnyát, a lelkem leteszi..! Egy helyben állok – forgok; táncolok – Üvöltök, mint a farkas a hegyen télen! Ellopták az életem! – Mélyen! Nem találom a lelkem ébren – Gúnyt űznek belőlem éppen..! Nem halok bele; csak érzem – Tarcal:2013.08.13. A, ma-holnap A világ, röhög..! A politika, köhög – A megoldás, hörög! A félelem, törött – A szelíd, szótlan! A virág, hervad –. A szerelem, megfagy! A lelkem, elhagy – A bánat, béna egy béka! A boldogság, bolond bódulat – A fáradtság, fordulat! A magány, egy mozdulat – A várakozás, tétlen vonzás! A tehetetlenség; teljes lét – A megértés, megegyezés! A vége, mindig felejtés – Szamorodni Árnyék és fény, egész; és fél – Lélek, s test, ember, s nem! Virág és méz, bor; és kén – Hajnal, s harmat, természet, s tett! Béke és bajnok, bolond; és bánat – Soha, s fáradt, semmi, s tenni! Pince és penész, polc; és pohár – Lyuk, s néz, dal, s hall..! Magyar vagyok! Magyarul beszélek, ahogyan tanított; édesanyám régen… Magyarul gondolkodom, mint ahogy az egész nemzet! Magyarnak születtem, Magyarként fogok meghalni egyszer – Magyarságom, s hitem, vallásom, el nem vehetik; csak – leköphetik..! – Magam, magvából; őseim porából lettem! Életem, egy egész részeként; hozzátartozik, ez a nemzet – – Kik itt, vagy elárulnak; vagy, mind mellém állnak! – Mindenki, döntse el, mit ér egy Magyar ember?! Megvetés, és szánalom; gyűlölet, és rágalom..! Félelem, mert még létezem, Isten a Magyarokkal is legyen! A dió alma Kicsit, édesen keserű. Savanyúan, egyszerű. Kerekdeden, homorú. Finoman, szomorú. XLIII A magány, megemészti életem; az értelmes cél, elérhetetlen! – Mélabúsan, eltelik lassan, még visszatérek rá merengve – A gondolatok –, itt rekednek! – Egyszer, elmúlik minden, mintha, sosem történt volna – – Ettől, egy lett volna jobb, ha itt, meg sem születek..! Most már, végig élem életem – Nem tudom, mi vár még rám, talán, tán már semmi sem… Elfeledem szépen, mindenem; beletörődve mélán megpihenek. Felébredek –, ha ébresztenek! Itt volna jó élni, ahol a hazám volt! Megbecsülve – érdemesen; szépen… – Itt, ahol a jogaim kaptam, minden tehetségem, eladtam! Fizetségem, a hazám aratta – Miért nem becsültek meg soha? Hiszen, hazám csak egy volt..! Életem sem lehet kettő – bár; Az egyiket –, eladhatnám, a másikat –, meg feladhatnám… Souvenir Odaadok mindent egy szóval mit szeretnél: Tessék! Csak, gondolj rá – Lassan érezd át – Csak egy szó: Tiéd! Mit szeretnél..? Odaadom, mindenem! Firlefánc Átnéznek rajtam, mint az üvegen, ha tiszta – Visszatükröződik önmaga. Szétforgácsolt szavak, az egészet nem találod soha! – Az idő, semmi..! Ha nem léteznénk, észre sem vennénk… – Olyan vagyok, mint mindenki… – Szinte, semmi..! Még élek, van létezésem, mint a mag a földben..! Remény, Isteni fény – Firlefánc – firmamentum! Töredék Ragaszkodásod, vonzóvá tesz, Hűséged –, csábító lesz… Tudásod, érdemé lett, Várakozásod, nagy tett! Együtt, menni fog..! Nincsen szégyenfolt – Lelkiismeretté forrt! Az idő, elfogyott – Minden ráadás hazugság! Minden túlzás lopás – Kihasznált világ! Büntetés, és valómás – Hazug, képmutató világ! Mi lehettem volna már? Szekéren futó határ… Bevilágít a holdsugár – Szamár létra a ranglétra, Felülről ellenség néz álmodra. Átkiabálók –, háromra! Az időt húzza, a káromra –. Három hónapja Egyedül – önmagamba zárva. Mindhiába, magányomba várva. Csak önmagamra számíthatok már! – Elhagyott, az a jó anyám..! Nincs többé már olyan nyár! Eper, és a jó szilvalekvár – – Egyedül mindig már, Csak a kutyám vár… – Az életem olyan, mint egy kietlen táj! Belül tele –, kívül üres – Kiömlik, mint az áradó víz; majd eltűnik lassan, mintha sosem lett volna – Trófea Szavak helyet mondatok. Egy érintés kellene –, mosoly – Ugyanarra gondoljunk közösen; (ugyanúgy) –, Játék és jövő; széteső –, egyben létező! Megfogni a pillanatot: tartani –, tartani; elmenni, és kösz..! Közönségesen kegyetlen, már-már – félelem! – Nem vagyok jó, de jó nekem! Ave Eva Szeretlek, de feledlek… Nem miattam – Igen miattad! Megértés, és feledés –, szél; és kerítés – örök emlékezés! Egyben – Szavak, amelyek miatt büntetnek! Csak kibuggyannak, mint a forráspontban; majd elpárolognak – Jó a rosszal együtt, hideg és a meleg – Villámként hasít, …majd, múlik – Csak még nekem fáj! Útban Kimenni a tengere! Bele a pusztába, Bele a szélbe – Hajam szállna, Szemem látna – Érezném az életet! A távolságot, a létezésemet – Tavasz vége Szakadékba – belelépve; Szél kaphatna fel..! Sodorna, jobbra-balra; Sosem, oda-vissza..! Anyám a múltból néz rám! Jelenben, keresem a helyem – Már csak –, Bár csak, a jövőben hiszek… Gyöngyvirág nő sírján; a temetőben keresem – – A síron túl, csendes enyészet túr. – Volt, és Nincs! …és már sosem lesz..! Már csak, bennem él, ami maradt belőle..! Fények gyúlnak, – „naplemente” – – Nyár jön..! – „napfelkelte” – – Édes élet; hőség –, méhes… Magányban maradtam; Miért, voltam?! Miért van, a tavasz?! Madár, mely még földön jár! – Később, párt talál..! – Beérik, a nyár..! – Színek, lesznek; Nem, fehér és fekete – Tarcal: 2013.05.21. Élet – Az élet óv, az Isten tudja hol!? – Imádkozni, táncolni, szeretkezni; és felejteni – Mielőtt, ránk talál a kór! – Mint az álom, mely belénk karol – Óriás Magam mellé képzelek; szemben – mérlegelve. – Szép tavaszi napon, lassan ébredezve… – Ásító inasként, mintha, fájna..! – Ordítanék bele, az életembe..! Tarcal 2013.04.23. Este Isten markában – A természet része! A véletlen lélek – Láthatatlan lényeg! Vasárnap Halál, csend; félelem! Húgy, és szar; élelem. Hiány, pénz; kérelem! Himnusz, egy életem. Még! Elrontottam az életem, de azért, még létezem! Miért, most a félelem? Meddig, tart a lelkem? Tél vége Elmúlik végre, a hideg szürke sötét tél – Emlékképben, még ott él a fehér álomszerű karácsony; de a lét –, tovább lép..! Felébred a tavasz – feltámad a táj! Megtörli, égbolt homlokát az óriás! Száján –, szél sóhajtás – Álmos tekintetében, ott ül, a szép szempár – Szembogara: agyában, gondolat után jár –, feledni kéne már! Temetni a határt – átlépni a meztelen múlton –, már sasszé! Táncolni, egy egész éjen át..! Tavasszal, egy piros tulipán – Szerelem-szív, és zöld zene! A természet, majd átölel; egy meztelen nő, mely nem felel! Illatos puha –, édes rózsakert – Fantázia, mely valahol, valóság lesz; tükröződni fog – mint tóban a táj! Szépen szól –, madár száll..! Tél volt –, mese egy sál – Elmúlik majdnem minden, mi bánt! Csak egy hiányzik, a boldogság..! A természet – nem hagy cserben; álmom is egyszer véget ér, mint a tél! Nem hiányzik, majd semmi sem – Megáll az idő egyszer – mint ha a… Tarcal: 2013.február.25. Idealista Az ember idealista, mindene az érzelme. Nélküle hova lenne, üresen még létezne. Csak szeretni kell, így azért könnyebb. Lassan még szebben, így múlik el verse. Sajnálom II Sajnálom az átkot, mit szórtam rátok. Sajnálom az álmot, amit hoztam rátok. Valentin Ködben úszó szerelem! Nem tudod, mi vár rád: érzelem – mire meglátod, ott állsz: meztelen… Szégyelled életed! Elmúlik a félelem – Vesztettem: tétlen, Arrébb állok; éhen! Nekem ez, túl édes! Fanyargok magamtól; húzza szám a rétes – Mit várhatnék mástól? A látszat, megítél..! – Hogy, ki lehetnél?! Nem hinné, senki sem! Csak egy ember: Egy! Egy II Kék ég – Fehér felhő. Barna föld – Zöld fű… Szürke, kemény kő! A természet, természete, az ember természetfeletti értelme! – Megmagyarázhatatlan érzelme! – Minden összefüggésben. Minden egy! – „világegyetem” – Álmom Ha egyszer álmom igaz lenne, mindenki, végre megértene..! Szeretlek, mint a pók a hálóját, Szerelem szőtte; illúzióját – A párom látom benned, Reménytelenül, reménykedve. Csak téged! – Hidd el félek! Összedőlhet, minden végleg – Az idő megoldja, de lehet el is tolja! – Hamarabb –, utólag… Álmom, már csak egy ébredés fokozza –, egy új nap; holnap..! Sajnos elaludtam, még kések valahonnan – ahol sosem voltam! Kapkodok, és lehet, mindent itt hagyok! – Sohasem látom azt, …amit akarok; csak fantazma. – Isten: áldjon mindenkit..! Teljesüljön az álmunk – végre! – Szeretni, és boldogan élni… Életben Fehérben – feketében, Életben – halálban! Szerelemben – szünetben, Szűretlen – mindenben! Tisztán – megér’ve… Oben Ohne Félmeztelen az igazság! Elbújik a prűd valóság – Etűdöt játszik a zöld fű, Harmatcseppel múlik a parfüm. A nő illata, a hús szaga – Friss virág – mosott ruha; Óh, hol van még a Tavasz?! Új tavasz, s a régi bajok! Megmarad a holnap – derb. Voyager – eltévedt a ház! Sárga sapka, Zöld szoknya, Kék nadrág, és Piros blúz, Fehér cipő, Fekete harisnya – Új Tavasz! – Bon voyage..! – A színek, pompázatos bája! Szürke emberként, derogál a folt; …ez egy szürrealista kor..! Bénultan hat a csend! – Nyugtató zajban lassan, nyílik az ajtó – Emberek jönnek, S megmentenek! – Már álmomban is –, csak várók… Átléptem a Rubicont, a kocka; el van vetve! – Jön az aratás! Styx, – ha lenne képzeletbeli határ, hol lépnéd át?! – Európé! Megosztva, bár; de áll a határ – …kerítést, nem adott Ádám kezébe az Úr! – Vonalzóval, nem rajzoltak! Minden mi cél – félelem, s ítél..! Sirály, söntés! – Hol, a pincér..? Albatrosz, miért, mint a Troll? Mese világ –, itt minden Torz! Eladnánk az Adót, ha lenne hol! Import-Export – tanulj, számolj… Térülj-Fordulj – minden; bárhol! A jövőt megírnám előre; futureal, Nem lenne eufória, csak mánia – Szelídített szépség, kéjes érzés..! Nyugodt, csendes, biztos, félénk. Számítható; szerencsés lét – Vivát! Mezőn szálló lepkék, s Margaréta, Mondd, hová sodor a szél? – Evoé! …teljesen meztelen az igazság! Már nem bújik el a prűd valóság – L’art pour l’art! – A szó-e? – Vox! Csak a gyerek játszik csendesen – Kisimul az értelem –, a Tételem: – Megfelelni mindenek, mi kell nekem. – Óh, hol van még a vége?! i.u.: MMXIII.I.XVIII. Pizza Kerek, kenyér tészta! Édeskés, finom Pizza. Pomodoro, Mozzarella. Feltétként, Cikornya! Football Játék, szenvedély; szerelem! – Adrenalin, tűz, s félelem! Elragad – mint képzelet; Ex! Extázis, mámor, őrület; gól! Sport – ferplé, a tisztelet! – Ez: egy modern háború, két csapattal - és egy arénával! Fanatizmus, büszkeség, bíró; balítélet - csoda; győzelem! – 1848, a modern labdarúgás: kezdete, szabadság; szabály! Dob, duda, dal, skandál síp! Előre! Énekkel tör a rigmus! Száll a labda, s szól a szó! – Kiált a néző, üvölt a kór! Mindig, bajnokot avat a tor. Büszke-böszme; szép humánum. Boldog-bajnok; csak egyszer! Az élmény nem eladó a siker, nem kiadó, mint az ennivaló. Elégedett, kielégült érzés a játék élmény – valami kerek! Leánykérés Hozzám – jössz..? Lesz, családunk, s házunk – Gyerekünk, s minden, ami kell nekünk! Boldog életünk, s szép reményünk.– Hozzám – jössz..? Lesznek, barátaink, s hazánk – Mátka és deli dalia, s egy délceg dalmata! Bolondulásig szeretünk, s mindörökké remélünk – Jegelőn Égbe kiáltó, igazság! Földön járó hazugság! Óh, szent szerelem tüze! Meddig őrizzem parazsad. Mikor, teljesül az akarat? Szívem, mint egy rózsa, tövisként a vérem ontja! Édes lehetne, de csak a só mar lelkembe; a kínkeserve! Hasztalan idő, s számtalan szó! – Mindhiába rabol, a tó… Áldozatként, ott van a ló! Szegény pára, csak igavonó! – Megbecsülni, nem lehet; Nincs, azaz emberi kegyelem! Bűnéhez, társul a végtelen! Mégis, csak olyan védtelen. Fekete-fehér –, szerelem… Télen a mezőn, nincs élelem! – Ami, még tegnap élt, holnap már, lehet holt – Hideg sötét, éhes, éj verem! Betegség –, száraz értelem! Semmi emberi nincs az életben, ha nem szeretsz! Bolond vagy… BÚÉK! Boldog új évet Mindenkinek! Kívánjunk, az égre nézve... A négy égtáj felé egyformán figyelve; emberiség! Pangea Több ez egy lénynél: Ember! Barátság, szerelem, haza, s becsület! Tél, tavasz, nyár s ősz! Egy minden - Entrez! Happy’, glücklich, heureux, feliz & minden más nyelven. Kelet, nyugat, észak s dél: Boldogabb, új évet kívánok! appa papa, papá, pápa, pápá. Karácsony ’12 Ajándékként fogad el, ezt a sorfüzért! Szerető családról álmodik, a csecsemő. Souvenir-ől, a szeretet, s a szerelem; mely összeköt, mint az: Andráskereszt! Kereszténység, képletes kezdete: Jézus Krisztus születése: kétezer-tizenkettő éve! –, Éva: „Élet, életet adó”; Ádám: „Ember, atyám”; Karácsony Viliája dec. 24.-e: vigília – az ünnepek előestéje! Szenteste ~ a téli napforduló kezdete. Legfontosabb lehetne: szeretet ünnepe! Szerelem, s szeretet; téged szeretlek! Ónix Hit a fény és a remény! Fekete és a fehér: egy; Kettő, a teremtő ember! Egészség és a betegség; Talizmánként véd a lét! Amulét – Agnus Dei – A; Kabala – Isten báránya! ’12.12.12. Téli tájban, tejüveg égbolton; te rólad álmodom: „szerelem”. Metsző hidegben, dermesztő kietlen; Mégis, mesésen nézve a melegben – Kontrasztként hat, a lélekre; Felemelően, mint a felszálló füst, a kéményben – „szellem”– Zsindely tetők, s hófödte cserepek; Porcukor mázként, olvad majd le; ha eljön a tavaszi kikelet – képzelet. – Ambivalens, de evidens; maniere! Álom II Egy ház a levegőben – Látom, lelki szemeimmel..! Lassú ébredésben; dereng-délben. Álmok futnak –, szerte-széjjel… A mese keveredik, az élettel – …képzelet, a léteddel – A determináció ébreszt fel! Egy reggel, délben – hol voltam?! Charmant – Saját kezem fogom, miközben; másra gondolok! Magányomban – álmodom, Mernék, hinni magamban, mint másban –, déjà vu! – Kinevet a valóság! A líra –, látomás… A szekér – rázkódás – – Minden napom, más, Keresem a változást! Hétköznap, a lázt – Hétvégén, a pást! – Álmodom a változást, Csak egy kicsit; kérve előre! Álmosan, nézek még széjjel, Rezignáltan –, c’est la vie! Manifeszt Kikötők egy kereszteződésben, Beváróm, a bérletem –, lassan; elfelejtem az életem –, létezem! Opus Szépen, szántó szavak – Az élet, majd elboronálja! Szivárványban úszó, sziluett – A felhők –, majd elmossák! Gyönyörű, gyémánt gyertyafény – Még az éjjel –, csontig ég! Templomban, téli temetőben – Elmúlás, a múlt; ott maradt! Szintetikus, szőrtelen szerelem – Széteső –, enervált érzelem! Minden a semmiben kavarog – Sajátosan, egyoldalúan langyos! Remény II Remélem, van még reményem! Csoda nélkül –, gyógyulás. Az ember még, tanulva áll! Az ember már, felejtve ül. Reggel, pihenve ébred fel. Este, fáradtan fekszik le. Fiatal, szerelemben élvez. Öregen, nyugodtan megy el. A gyerek – játszva kérdez. A politikus bölcsen felel. Barát, örökre az is marad. Feleség, hűen hitves lesz! Élet, addig, nem ér véget, még célt nem ér el végleg! Magára marad majd a halál! Lélek szabadon száll élve. XP – Pax Duma-bóna, indul a vonat! Return-t kérek, a-ból, b-be, b-ből, a-ba –, azaz: abba… Ingaóra, dialektika, à bas! Teraszt építeni - Momparnas-t képzelni; Magyarul nevetni! Fodros, Francia, Fenekek. Mosoly, ha nevet: felemel! Carpe diem! – néha, spleen! – „Párizs megér egy misét.” – Mondén élet, ó mon dieu! Bocsánat II Kevélyek, koldusok – és klerikálisok! Könyörtelen, kényszerített, kegyelem. Mindhiába, magányos szerelem: életem. Elfojtott vágyak, érzelem és félelem. Egyedül élni és mindent remélni; egó. Kérd az eget –, miért, oly kegyetlen? – Sok is lehetne! Bocsásson meg érte! Tálentumot égetni, és a szerencsémet, megsütni, megenni; jóllakottan ébred. Heppem lett a nippem – tabula rasa... Forr, a dalom – Már csak, parázslik, a forradalom lángja. Füstölögnek a demokraták, mint nyers fák! Liberalizmus, egy neokonzervativizmusban! Szocializmus – interimperializmus; allűr. Prepolitikus – patetikus - patriarchátus. Forr a vérem, ég az élen, táncol a kéjen! Mustként forrnának –, demokrácia borának! Pátosz hajtsa a népet, szegénység a léte’ Minyon Cukor, Cica – Édes, Éhes. Krémes-Kéjes! Mázos; Mozaik… 7x7 Elmúlik minden, mint egy rossz álom délben – Már csak magamnak írók, ha elolvasod – én nem tudom! Mindig – magam voltam; máshoz, sohasem tartoztam – Ab ovo, halálra ítélve, minden esély nélkül élve! Obligált életem – érzelem, de ez még, merő félelem – Permanens –, átalakulás! Nisus, hajt előre: Nessus! – Csak jót akarok –, de ellenem vannak a Nagyok! A világ, körbe forr; algol. Perseus, és Neptunusz… A hazug –, igazság! Elmúlik a távolság – Együtt jár az élet és a halál –, kóvedál… A hit, mint levegő, ha Elfogy; megfulladsz – de mellette éhen halsz; csak az a kérdés, miben hittél?! Én az életben, tehát Istenben! Test, s lélek – két külön bélyeg! Csak, te ismered önmagad – A tested kaptad, a lelked befogadtad. Múltból lesz a jelen, a jövő; és a halál! Félelem – bátorságot szül, mely – majd igaz útra lel..! Kelt iu.: MMXII.X.XIII. ő-e? öle, ölelés, öklelés, ömlengés, ő felség, önteltség; tehetség. Fa Lassú fájdalom szállott – a lelkemre. Szomorúan sír – könny gyűl szememben. Súlya alatt, lassan megszakad életem. Vágyaim kiszáradnak – csodára várnak. Palackposta Magányosan élek, majdnem egyedül.… Kérlek, ments meg! Életem, egyedül: félelem – A magány, megrágta lelkemet. Bélyegként, küldöm: névjegyem! Lépcső Makacs az erőszak. Késő – a megbánás. Hit nélkül –, igazság! Félelem nélkül – bátorság. A győzelem íze – bűntudat. Minden, ami szép; öntudat. MonoChrom Sorsom, lehet félelem. Életem –, nem ismerem. Magam – egyedi unalma. Az apátia – hatalma... – Sok szürkéből, fehér és fekete. Gólya módra – Várók, mint gólya, ha – kész a fióka! – El kéne menni, szél szárnyán repülni. Mindent, itt hagyni – Semmit sem, sajnálni! Távoli vidéken; túlélni. A honvágyat, érezni – Vissza vágyni: költeni. Tavasszal, újra kezdeni. Kígyót-békát: keresni. A fiókákat, felnevelni. Ősszel, útnak indulni – V, alakban; alakzatban! Egy csapatban, egyként. Messzire jutva – útnak! XLII Könnyű vagyok, mint egy madár. – A szívem ver – a vérem fut..! Messze magasból, lenézek mindenre. Minden, ami szép; szent is lehetne! Minden, ami jó –, ha igaz volna – Ha az álom, ébredés után folytatódna! – Ha az élet után a halálban, valami megmaradna – talán igaz volna! – Egy szép szóval kimondva, minden rossz elmúlna – és ott volnál… Mindenki, ha már nem vár – elindul! Majd menet közben, kialakul; csavar – Édes vér, sós verejték, szerelmes szempár –, mi a fontos szempont..? Egy anyagból van a kész mű, és a felesleg! Autodidakta autoritás, megmetszem magam! Eljutok, ahova senki sem lát! – Magány! Völgyben dombot keresni, síknak képzelni. Szerelemben, pszichedelikusan szörfözni – Aláíróm az életem – Sok, szeretettel..! Délután Halálosan szeretlek élet! Halálig, szeretlek téged! Halkan mondom: érett – Hangosan mondom: érik! Szenvedés, Szenvedély, Szemérem, Szerelem… Szeretlek, mindörökre! Szerelem Több ez az érzés –, egy szónál. Több ez a szó, egy gondolatnál. Egy érzés –, mely felkavar..... Egy gondolat, mely eltakar..... Lassan Félelembe zárt értelem. Szerelem –, és érzelem. Elmúlik, lassan életem. Csak nekem fáj; énekem. Váró’ – A remény rabja vagyok! Nem tudok, vagy nem akarók. Még, mindig rád várók… – Boldogtalan, Boldoggá tett, Boldogság! Éva még egyszer – Mosolyod, mint édesség! Finom tekinteted – igéz… Szemeid, szenvedélyre hívnak – A vágy, mint életösztön – elragad! Hajad, mint virágot hordod – Hamvas bőröd, mint gyümölcsíz! Ajkadról a szó –, fülembe simul – A vágy, mint életösztön – elragad! ’12.03. Tavaszi szellő – Hullám, levegő. Levegőben, süvítő! Szél, tépte: erdő. Réten, hömpölygő. Növény – érlelő! Napsütés, évelő. Tavasz – ízlelő! Pára Szép szemed, szóra nyílik; – Virágra, arcod borul… Borúra, derült igaz bánat a holt –, Élve, fél a jó..! Szenvedély, hasít a szó! Száll – irány; szakad a szív dobverése –, émely! Adrenalin, részeg; józan. Kiábrándult, nyugodt csend. Béke üli meg a hallgatást – Vigasztalj, hogy nincsen baj! Ami elmúlt – igaztalan maradt. Miénk lehet még a vigasza. Aláz meg magad, vagy halj! Büszke, bénult bánat; fagy. Tavasz melege perzsel; tűz. Itt – Hideg téli estén, megdermed’ minden! A szívem melenget; egy érzés – jobb lesz! El, innen! Itt minden, Jégkristálybazárt, Le – Nézd A halál, édesdeden szendereg! Az élet; ostobán, csak kérdez. A válaszok, hiába múlnak el! Szimbiózist keresem; entitás. Névtelen – Az ég az én hazám, A föld a mostohám..! Ha egyszer itt, otthon leszek – megérkezem! Szerelem szőtte háló, A boldogság, mint egy zsákmány – fickándozó hal – vízre vágyó élet… A bűn, mint elhibázott lét; …célt – soha ne tévessz! Minden, ami csak sebzett, Örök heg lesz –, büszkén viseled, vagy szégyelled! Alamizsnáért könyörgő igaz ember; senki sem! Hegyek felett az ég; élesen! Szép remények édesen, Civilizáció – jó értelem! Meghalt élve az életem, Sohasem fog megérteni! – Csak szeretni akartam; Tarcal: 2012. január memento’ szerelem és háború érzelem és hatalom félelem és halálom remény; és irgalom Vágy Vágy’m rád, mint remélem: Te? Szeretlek, mint remélem: Ti..! Szerelem – köszönöm: Istenem! A „nő” mindenem; egy életem! Miénk az álom! Éhes vagyok –, de nem eszem… Nincsen másom, csak az életem! Magány, csend –, s a félelem – Egyedül várók rád –, éhezem! Szeretet, s Szerelem: életem! Boldogtalan, boldog; merengő! Életem dereka – boldogan add! Elfogadom, s megköszönöm; ha… A magányt másra hagyom: csend. Egy hangra vágyom, szólj hozzám! Mondj hálát –, létezés szelleme… Köszönöm, ha beteljesül: Istenem! Te, tudod mi jó nekem! – Életem! Sors és sóhajtás, Élet, s Álom… Évát váróm! Ő legyen az álmom! Múzsám, s párom –, már látom! – Ha igaz az álom –, ébredj fel! Tiéd, mi sosem volt, igazi: nő! Szabadság, pénz, s Szerelem! Emberi gyarlóság, bocsáss meg! …nekem, s élj velem; életem! Higgy, remélj, s Szeress: „mi”. Én és Te, s mind akiknek kell. Szerelem, s ha lesz gyümölcse? Ha, nem gyűlölnek örökre; tiéd! Köszönöm! Köszönöm, a Szeretetet… A tiszteletet – A reményt; S mindent, amit kaptam..! Köszönöm, Mindenkinek! Éva Mindörökké! – Szerettelek volna, mint halál az életet! – Ha enyém lettél volna, sosem haltam volna meg! Mindig bennem élt volna, az emléked – Szerettelek, Szeretlek és Szeretni foglak. Mindörökké, amíg létezem! Amíg, világ a világ, Te virág! Várók Rád: Boldog Életem! Bocsánat – Isten, lehet nem szeret?! Emberek, miért gyűlölnek? Éva az első, és lehet utolsó! Plátói marad a szép szerelem! – Te szép színes, drága nimfa! Múzsám voltál a vég kezdetén. Hálás vagyok érte, újra éltem! – Milyen, szép lehetett volna? Ez a csúnya, hideg-rideg világ! Ez, az Egzakt politika; Fura..! Én, mint egy eltévedt Szofista? Mondd ki! – Ki a Demagóg?! – Én: Aphroditém! és Évám! Mitológiai – Bibliai: Drága! Szerelmem! – Szeress! Már! – Nem én tehetek róla, a rajongásig imádtalak volna… – Lapot kérek: Hol a piros Ász! Ha volna, egy Éva? Szívem egy nőért dobogna, ha volna! Ha létezne már, és ő is gondolna rá – Rezignált lelkem, érezné létezését! Akarná, hogy érezzem – szeretem! Testamentum Buták gúnyolják, a butát! Nincs, szívemben harag; sem gyűlölet – Csak egy ember voltam, aki élni szeretett volna egyszer! Ha igazságos lett volna, az életem; felajánlottam volna neked: Istenem..! Karácsony Ádám, Éva és a Jézuska! A szeretet ünnepe és egy születés kezdete; amely, a megváltáshoz vezetne. Bal! Jobb! !bboJ !laB Balról, jobbra tart. .trat arlab lórbboJ bal-bal, jobb-jobb. A film – Az élet, egy nagy forgatókönyvet ír… Sírunk és nevetünk, szeretünk és gyűlölünk! Az irigységtől sóvárgó emberek –, figyelnek – – Mint álomképeket, hívom elő a régen elfeledett emlékeket. Kíváncsi tekintetek, nézik az én életemet! Csak a pénzem kell? Én is sajnálom őket! Merengő Monológ gondolataim, egy irányba haladnak – Áramolnak – kavarognak; szinte, mindent elragadnak. – Lefelé visz a mélybe, mintegy örvény húz le! …a felszín alá tör, mint valami ősi törvény – – Keresi az igazságot, de csak csontvázat talál! A húst már lerágták róla; testét, már a melankólia, a hazugság emészteti fel! Most már üres a helyük, …egykoron még talán, tán; még egy ember volt – Mi az, ami még megmarad, ama, magasztos emberből..! – Ha egyszer, már csak; magunknak tetszelgünk?! Az érték, lassan mára-már, a harácsolás, és a becsapás! – Győztes, és a vesztes! Korunk, két torz fogalma – Andrea Kecsesen előkelő, jellemes a tartása – Mint egy Arab telivér, délceg a járása – Fekete, fényesen csillogó haján; ragyog a fény! Mint, azon a, fekete bogár szemén – Mintha, az az; esthajnal csillag volna – A papír fehér bőre, feszül a szép testén – A bársonyos édes hangja, nevét a fülembe dúdolja: Andrea Éva Mosolya, mint a felkelő nap… Szemei, mint csillagok fényei! Hangja, mint a méhek éneke – Alakja, mint egy ugró puma! Beteg remény – A magányos halál, halkan kopogtat! A kiábrándult igazság, sietve ajtót nyit – A bátor félelem, hellyel kínálja meg – A vak képzelet, jó szerencsét kíván neki! Emberi gyarlóság, bűnöd, hova rejtetted el?! Mondd ki félelmeid, csak, élni szerettem! Élni mindennel, amit, még nem szégyelltem – Halni, bűnömmel, titkaim oltárán áldozni fel! Csendes eső hullik, ködbe vész a múlt – Fehér hó hullik, tavasz melege párologtatja el. Meleg nyár érleli, hogy, ősz arassa le – Ember elmúlik, hogy, ne zavarja az élőket! Sorban állók, mindig, valamire várok! Várom, hogy rám is, mosolyogjon az a szerencse – Hogy, talán én is, boldogan mehessek egyszer el! Csal, ez az átkozott élet, nem a boldogtalant keresi meg! Átkozott a remény, hogy, nem támad fel!? Fél a gyáva igazság, hogy, bűnbe esik egyszer!? Meg van minden kötve, ami, szabadnak született! Súly nyomja a súlytalant, hogy, ne szálljon el..! Elmúlás A rossz mellett, nem látszik a jó! Ha nincs kihez szólni, mit sem ér a szó – Kimondhatnám, …mi az ami fáj, de oly késő már! Engem egyedül, csak a halál vár! Egy élet – Csak, én szólók magamhoz! Csak, én érek magamhoz – Egyedül voltam, és leszek! Egyedül, mindig még élek – Ne, szóljatok én hozzám, mert úgy sem hiszem el! Oda sem figyelek rátok, engem senki sem ismer – Én is csak a hiányt ismerem! – Jóllaktam az unalommal, …és a lassú fájdalommal..! Én itt idegen voltam, s leszek! Csak, én szólók magamhoz! Csak, én érek magamhoz – Egyedül voltam, és leszek! Egyedül, mindig még élek – Egy út – – Félelem és sötét, magány; csend és hideg… Feladnád, de nincs mit már! – Mindent elveszítettél; az emlékeid homályosak; kiszáradnak lassan már, …mint az a forrás, ami eddig téged táplált – – Élni szeretnél, de közben a halálra gondolsz, …mint a megoldásra; csak a szél mozdul a csendben – Csak a fák mozdulnak egy helyben! A természet, mint, ősi kötelék; el nem enged, ha bajban vagy, hív – ne légy tovább: ember..! – Mindenki, itt van velünk?! – Érzed, ezt az ősi táncot?! Az öreg, már a halált várja; a fiatal, még az életet keresi; ami nem múlik soha el..! – Én, egyik sem vagyok már… A semmiből – semmi lesz, az anyag maga a természet – Hűs patak vize, mint egy nő öle; életet ad –, ha ő is kap..! – Arcodon látom a tájat, napsütés; vagy vihar utáni csend! – Csak a szemünk, ami él bennünk – ő a mi lelkünk! …félelem és a képzelet, valamikor – valami; voltál már! A fa, mint a kemény természeted; a tiszta víz, mint egy üveg; átlátszik rajta, két világ közötti élet – Az állatok, vad és szelíd hada; a hegyek puszta tömege; minden test, fogva tart egy lelket! A szabadságot várják, a szerelmet kereső embert; A gyümölcsöt –, a testet… Hogy a rövid élete során; ő is érezze; a fájdalmat, és örömöt egyaránt – Mert érezni akarja, hogy van – létezik; ő is egy másik testet kíván, mint a szerelmes ember – Mámorítóan bódult vágy… Két táj találkozása – Isten bora! Hallgasd meg a lelked sírását; és emlékét, ott van benne minden! Az íz, amit keresel – a szó, amit még nem ismersz; de már tudod a jelentését – Találd meg másban önmagad, …ad át neki az érzéseid, és oszd meg vele a titkaid – Ne félj, hogy ismernek már, hisz így vegyülsz el, mint a tengerben az esőcsepp – Másban vagy önmagad, légy igaz és már voltál; …nyomot hagytál – Amin talán majd más jár, a te utad volt egyszer; …de lehet ő is végig ment rajta – Társ a társsal – ellenség a baráttal, őszinte a hazugsággal; mindenki egy úton jár, van akinek véget ér, van aki eltévedt rajta. – Hát, indulj el te is rajta! Megtalálod, majd önmagad… Ópium Ahogy keresed a boldogságod! Ahogy, elfelejted a valóságot – Örömhiány, félelem és tévképzet! Egy megragadott pillanat; …még egyszer add! Keresem, keresed – váróm és váród, azt –, ami majd nem jön el; ami, ott van; nem is jöhet soha el! A lehetőség – elmúlt, de az illúzió megmaradt – Néhány, lopott pillanat… A valóság, oly messze van! Behálózott lassú félelem; hisz, nem is ismerem..! Oly sok lett, az ismeretlen ismerős – Minden adott, de semmi nem kapott… – Ébredj –, és kélj fel..! A tiéd az, ami soha nem volt! – Csak azt a jó öreg álmot; azt, hagyjátok meg nekem..! Mementó – Voltam talán jó, és rossz is… Féltem mindentől, és semmitől! Az igaz szerelmet kerestem, és ne tudd meg, mit éreztem..! – Mennyei boldogító érzelem, már nem féltem az életem… A múlt –, és a jelen határán, keresem az elveszett életem. – Elmúlt, már nem érhetem el. Illúzió; ködös reggeli felhőben, hajnali, bódult ébredő derengés. A természet érzelmet csepegtet – – Úgy gondolok az életemre, mint rosszul sikerült álomra… A valóság megülte gyomromat, most emésztem fel önmagamat! Ha, egyszer meghalok – A lelkem bejárja a világot, hisz még alig voltam valahol! Benézek, majd mindenhova, ahol még nem jártam; soha – Őszi: fáradt, hűvös hajnalon, esőként; bekopogok ablakodon! Téli: hideg, fagyos estén; tűzként égek kályhádban! Tavaszi: lágy, langyos délelőtt; szelőként, hozzád simulok..! Nyári: meleg, üde reggelen; jókedvűen, rád mosolygok – Ha a lelkem bejárta a világot, én, már mást; nem is kívánok… Mindörökre, boldog leszek..! Ha, egyszer; majd meghalok – Álom vég – A vér, már csak csordogál! A keresztvíz, nem párolog – A nap, egyre nagyobb lesz! A teli hold, éjjel felragyog – A, megalázó irigység rabja! Nem hagy el, a mai hajnal – Már megint, egy újabb nap! …és a régi; ugyanaz maradt – Az álom, már rég felébredt – A nappal, még csak vegetál! Az életből, már nincs ki út – Csak a végén, a keresztút..! A föld és pokol, meddig tart?! Félelem, és álmos fájdalom – Fel kell kelned, menned kell! Hogy újra, aludni tudjál még – Ver’ az élet! Nem félek, mert van mitől! Haladok, visszafelé előre – A halált váróm, hogy éljek! Még, mindig édes a keserű – Szegény vagyok, és voltam! Beteg vagyok, és az leszek… Arra gondolok rég, amire te! Még, mindig édes a keserű – Elmegyek, ha boldog leszek! Fáj, ami elmúlt, izgat a nincs! Kölcsön kérném, a te életed… Még, mindig édes a keserű – Álmodtam, és aludtam-életem! Jóllakva-éheztem; és féltem – Mindig-mindent, szégyelltem! Még, mindig édes a keserű – Tükör Költő, aki hülye! Festő, aki vak! Zenész, aki süket! Politikus, aki bűnöző! A fiú –, aki lány! A szép, ami csúnya! A jó –, ami rossz! Ez, igaz fordítva! Mese – Várod a csodát, mint mesében a megoldást! A szeretet, mint szárazság! – Seb; varratként viszket, …de nem tépheted fel – Nincs halál –, élned kell! A világ, elfelejt téged – …várod a csodát régen! Ne és ne Ne félj, ne élj! Ne kérj, ne kélj! Ne érezd, ne értsed! Ne élvezd, ne érted! Lilla – Szemeid, mint igazgyöngy csillognak! Arcodon a bőr, mint bársonyon a hajkoronád – Kiemeli pompád, szépséges méltóság! Büszke sebzett vad; „szecessziót”, mint gyökereid hordozod – Hangod, mint szirének éneke; vonz valami benned – 7 sor, avagy performansz A minden képzeletén, a semmi határán – A lét, mint performansz! Az őrület, az abszurd – Egy illúzió a délibábban, a kevélység – fukarsága – A megértés, mohósága..! 1 szint-re 1 szintre hozni mindent, ez az örök dilemma – A hegyeket lemosni, a völgyeket feltölteni. A szegényeket felemelni, a gazdagokat kisemmizni. – Vízszintbe akarja rakni a dolgokat az öreg mester: A mindent teremtő: Isten! Fehérek mellé, feketéket; sárgákat is kever melléje… A férfi mellé nőt alkotva, a nőnek gyereket hoz, majd egyszer a gólya – De mindent vízbe rakva, nem folyik az élet rajta – Egy kicsit megdöntöm, csak hogy jobb legyen… Szeretem Szeretem a képzeletbeli nőt! Képzelem, mint az életem – Ha álmodom – felébredem… Ha ébren vagyok elfelejtem. Szivárvány Majd sírók, ha senki sem lát! Nevetek, ha mindenki néz… Nem félek, mert még élek..! Remélek, mert majd élek – Sír a lelkem – Ég a testem, megszólít a halál! Reccsenve, roppanva törik el! Mélabús, depressziós öregek! Naiv –, heves; bátor fiatalok – Mondjátok meg, hova siettek?! Hát nem harcra hív a szív..! Az ész békéért könyörög – Nem hallgat meg senki sem! Pánikba esett, buta félelem! Nagyot kiálltok – Szerettek?! Sír a lelkem –, Sír a testem! Büszke lesz az ember lassan! Kissé megtört, bár halhatatlan – Örök bennem a világos szeretet! Mulandó a fekete vak gyűlölet! Remény nélkül – A remény meghal, de az ember tovább él! A halál szánalmasan elkerül. Az élet végére pont nem kerül! Nincs A bocsánatban, nincs könyörület! – Az életben, nincsen tisztelet! Ha szegény vagy, neved sincsen! Ha gazdag vagy, mindegy ki vagy! Magyar voltam – – Leköptem, és megcsókoltam! Elvettem a becsületüket, és visszaadtam! – Szerettem, de megcsaltam! Gyötör a bűntudat, egy cérnaszálon lógok; hideg szélben – Nevetve sírók, és halva táncolók..! Mindenki leköpött, az áldás elszállt – A Gazdagságban, szegény voltam! Elmegyek e világból, a magas hegyek felé – Ahol, már a nap vár! Jégbe zárt szívem, lassan felolvad..! Lassú patakként, sós könnyben úszva – A halál lágy szellőn, a tenger felé visz… A lemenő vörös napfényben múlok el szépen – A horizont, mint az életem, tova úszik velem… Egy másik világot keresek, Itt már tovább, ne keress! Illatos virág Illatozik egy virág, mert nem figyelnek rá… Szirmait, lehorgasztva, leveleit, lehullajtva… Csak egy tehén lép rá, ennyi volt egy virág! – S talán, egy egész világ… Nekem – Neked Nekem, az az ünnep, ami Neked a hétköznap! Nekem, az az élet, ami Neked az unalom! Nekem, az a vicc, ami Neked a sírás! Nekem, az a szép, ami Neked a csúnya! Nekem, azaz Neked. X’ Bal szív és Jobb agyfélteke! Y, kromoszóma, és X origó! Centrum, mint egy zöld híd, mely két féltekét összeköt… Csak együtt működhetnek – Így lesz teljes az emberi elme; összhangban az ember és élete! Nem és Igen Ördög és Isten Sötét és Fény Állat és Ember Nem és Igen Halál és Élet Vörös és Kék Test és Lélek Nem és Igen Vége… – Remegő kék tol, és szürrealista bordó ég! Összefolyik a munka, érzelem és a pénz! Egy szürke pacal folt, ennyi lesz csak belőle – Mosolyog az ostoba mohó vágy! Éhes, mindenre kész; egyszerű naivitással megáldva – Menetelünk bele a halálba! Nagyon fél a drága, semmit nem félt az olcsó! Boldoggá tett – boldogtalan; sok egyperces érzelemmel – Már a halál is nosztalgiázva sír! Eladtuk, amit el lehetett – A pénz hegyekbe állt össze; a lavina elindult hullámozva. Először lefelé – azután felfelé! Szivárvány rajzolódott ki az égre. – Vége! Egy mosoly – Gyomorba rándult félszavak, ahogy görcsösen megtalálnak; mint a kéretlen vendégek – Fájón keserű érzés kerülget; – Mélán: M o s o l y o g s z ! Mert, most boldog akarsz lenni, hát ajándékot veszel magadnak, hogy, örülj az új ajándékodnak! Egy nagy – Blöff! az élet, vagy, csak kicsit túlzás!? Elnagyolt, lesarkított gondolat, egy ócska sarki kocsmában – Ilyenkor – minden olyan szép, és egyszerű; ősi ösztönszerű – Csak élvezni az életet; élek..! Eufória, öröm – és remény – Buta, bugyuta, bárgyú öröm! Oly ostoba, ha tudná meddig tart? Mint egy esély, mint egy pillanat. Várj kérlek! – Csak egy pillanat! …és megfagy a szép hangulat – Gyomorba rándult félszavak, ahogy görcsösen megtalálnak; mint a kéretlen vendégek – Önzőn Hízeleg az élet. Soha nem ad, csak, ha Ő is kap! Megbénít a gondolat, nincsen semminek értelme! Görcsösen dadog a szeretet. Odvas fák lombjai simogatnak; és te elhúzódsz, mint amikor öregember közelit feléd nyájas mosollyal arcán – Merő üres tekintetek; szinte mindenhol – Szinte, már Üvöltenek..! Sötétség és fény keveréke, vibrál a kecses éjszakában. …és te valamire gondolsz: – Jó lesz, mondod magadnak! Hülye vigyor fut végig arcodon: Csakis, önmagad szereted, – mikor mást szeretsz..! Magam, meg a gondolat Felőröl a nyomasztó gondolat, Egyedül maradok, egyszer majd! Meztelen, mint ama felkelő nap; Csak magam, meg a gondolat – Kiábrándult remények, vágyak; Soha nem kelt életre, csak áltat! Csendes sötétben, mint a falvak; Csak magam, meg a gondolat – Hideg hajnalon, téli reggelen – Meleg nyári délben érzem; élek! Őszi szélben, virágos temetőben; Csak magam, meg a gondolat – Haláltánc Hideg fém csúszik bele, lassan, halkan; élesen! A halál mindig egyedül – Nincs élet, halál nélkül! Nincs fény, árnyék nélkül. Oltalomnak, nincsen szava! Félted az életed, rühes kutya! – Rohadt bűzös szürke felhők! Fekete ég! – A halál érted él! Tested kíván – kíváncsi öröm! Mélabús fájdalom; beléd hatol! Páratlan, Párt, Párbaj, Pápa, Pap. Ördög, önző, öl, öleb, ölelés, öklelés. Én, ér, él, ék, élni, ének, élmény, éget. Fagy, fáj, fátyol, fázol, fák, fék, fél. Dér, deres, derék, dal, dél, dől, de. – A rokonok, mind egyformák! Meleg vörös vér – Meleg vörös tűz! Hideg fehér tél – Sárga hamvas Ősz. Remény, Tavasz, Jókedv, Nyár – Minden-Minden –, Majdnem! Ki vagyok – kérdem? A válaszok pörögnek. Egy szóval, közéjük csapok! Egy-kettő, lehullik közülük. De a törzs –, mozdulatlan – Sajnálom Álmaim vágyainak ívén, midőn a minden a nő! Halált hozó szerető, félelembe zárt; epedő! Kínra várva – feledem; …életnek lánya – Nem szülsz már nekem; bízva – bízvást; csak keresem! Öntudatom, mint sírbolton a kereszt! – Hol a feloldozás?! S, ki átkozott meg!? Talán a puszta lét, hogy élek? Talán a nő –, mert félek? Önbizalmam, megcsonkították e lények! – Beteg vagyok! Hol, a gyógyult seb!? Ki, mondja meg!? Ne, szeress! – Mert belehalsz! Buta ember, ki hiszi el neked, az érzést, mely fogva tart – Mankó Sekély vizekre evezel vele. A rögök az énedig hatolnak. A tavasz, mint szép meztelen nő; – H í v o g a t ! De az impotens világ; belehal! Csak egy szó dúdol fülembe: – D e z i l l ú z i ó ! Minden illúzió! Legfőképp a vágy, Mi létünk ágya; az éjszaka – és a kóros: – H a j n a l ! A kihűlt föld pora, – »Ó«, hol a bora!? A sárga szakállas, ősz napnyugta – Mankót ad alám a halál és bicegek; Mezítelen lábam elé, Oly sok minden hever! Add nekem az álmod! Hagy éljek vele, én elvesztettem, és csak keresem, mint alázatot – – Mondd kinek? S, minek áldozzam életem!? Mérhetetlen Mérhetetlen az én szerelmem. Kicsurran –, számon a szó: – Sz e r e t l e k! Folyik végig, Folyik az életemen; Bele a holt halálba: Oltalmat, csak ott találhat! „Nyugdíjas leszek” Mondta egy halálra ítélt. Tudom jól, mind azok vagyunk; de Ő még él –, harmincnyolc évvel a háta mögött. Már mindent érez; és nem kérhet, csak félhet –, még élhet… Úgy szűkölt a szeme, mint száz farkascsorda, ha a halált megérzi! Egy hajdan volt tengerész, az öreg kontinenseket; mind bejárta –, és látta, hogyan folyik össze minden, ’mi hajdan egy volt! A nevét nem mondom, csak egy a sok közül; ki a rákkal birkózott – És nyakán; halálos sebet ejtett az éle’. „Bocsásson meg neki az Isten! Mint mindenkinek.” Te vagy, csak egy – Minden mit látok, Minden mit gondolok! Mindig, hozzád tartozom! Fáj a tudat: másé is vagy! Gyengeséged, úgy égeti lelkemet, mint a tavaszi tűz a földeket – …de utána –, eljön-e, a kikelet? – Lesz-e termés? S, lesz-e –, zöld liget?! Vagy csak mindig tél?! A nyár elfut mellettem. …és nézem ősz fejem – Kinek a vállára hajtsam le életem? – Élj velem! – De csak, Te: Kedvesem! Ahogy – Ahogy, megtörik a fény; elpusztul a lény – Felszárad a könny; úgy múlik – és mégsem! Mert van! – S, lesz..! Csak a fogalmak határoltak – „Az én szeretetem, örök!” – Jézus Rohadva’ Látom, ahogy folyik a szemem! A vérem megköt, a hús elolvad! A csontok, lassan egybeállnak! Hallom, ahogy elfúl a hangom! – Én lettem a féreg; (aki, megevett). Egyedül egy lakásban Büszke hímek, mind megtörünk; a női szívek árnyékán! A vér tűz –, mely űz – Vad szerelmünk; halálba űzz! Nincs más, csak az érzés – Fáj és ég –, egy lesz, mint két – a lét..! Minden-Minden, ami ég! – Majd egyedül egy lakásban; öregkorban –, halálban! Búcsú a nemtől –, csak Igen! – Élj velem –, mondja: Isten! Hagyjatok! – Léha –, Lédák! Egzaltált őrültek, csak a magányt; – Szeretem..! Óh, kék-ég! Szerelmes vagyok beléd, büszke ősz fejedbe! Viharoktól dúlt lelkedbe; sötét éjjeledbe – Óh, kék-ég! Szeress belém! Én, csak hálás lehetek – Zordon, kőszív ül lelkemen! A nap megmelengeti, – rút életem! Óh, kék-ég! – Higgy nekem! – Én szeretlek! Az – A megfeszült elme, kibontakoztatott részigazságai! Ahogy a demagóg dogmákkal érvelünk; …és a tettek hiányosságai! A félszavak hazugsága – „Minden, »állapot« határozó!” – Bontsd ki szárnyaid, mielőtt még zuhanni nem kezdenél; (Angyalarcú ember!) Én és Te Én, mondtam – Te, láttad! Én, hallottam – Te, érzed! Én, hittem – Te, félted – Én, voltam – Te, érted – Egy Ady’ Ady gyűrötten néz rám, egy papírról – mellette, ötszáz –, de mi..?! Szépen összehajtom, és elteszem. – Majd, megfizetek vele! Lila –, mint egy zúzódás, meddig tart a gyógyulás! – Még emlékszem; Mikor a legnagyobb volt, köztetek: – Pénz..! Bankók Ha, Ady tudná; mennyit ér?! Petőfi, nyomtalanul eltűnt..! Széchenyi, még mindig a legnagyobb; bár-már –, tervezik felettesét – Rákóczinak, lassan vége lesz; száműzik örökre..! Dózsát –, már szétosztották: Bartók, már fel sem fogja; mennyit ér! ...és, Szent István király; visszatér! Hiányod Hiányzik a szád, a nevetésed; az elmaradt ölelésed! Hiányzik a boldog mosolyod, a mindenhez értő szavad; csak tudnám, hol hagytad! Hiányzik a reménységed, a lágy, félénkséged; s az, amire gondolsz majd! – S, hiányzik; a hiányod! And… Jól vagy? – Kérdem? A választ, már nem is várom – Csak egy új kérdést; ezt nem tudom, ki kérdezte bennem..? Tovább megyek, csak hogy ne lássák: – Mégis –, állok..! …és mindvégig egy helyben járok; még a föld, be nem szakad alattam; még keresztem nem emeli az élet, – vége… egynek. Ostobán Ostoba Játék, Ostoba Szó! Ostoba Életben, – Ordítok..! »Ó« Naiv Élet Az élet megint beléd rúgott, és Te összeomlottál! Romokban heversz magad előtt – …megpróbálod összeszedni az emlékeid; és próbálsz belőle kirakni valamit – Mint megoldást, keresed a részeket; a fájó valóság, rémképeket fest; részegen..! …és reggel – a tisztulás fájó öntudata. Kiábrándító a hajnal, véget ért egy éjszaka; a nappal csak elkápráztat! – Mint álom vonult be eléd, de a valóság, sötét és hideg, – Mint a világegyetem! Utolsó kívánság! Üdvözlöm: Kit nem ismerek! Utálom: Kit ismerek! Éljenek a halottak: Istenem! Egy koldus Egy koldus a réten, látom éhez – Várja a segítséget; az égre néz! Egy koldus a téren, rám néz – Félek! Látom szemében a tükörképem. Megszánom, bízom a szeretetben! Egy koldus, tényleg? Elmennek mellette; ránéznek. Mint ahogy, Ő nézett rájuk régen! A másik lány Egyszerre dobban, egyszerre szól! Egyszerre indul – egyszerre múl – Egyszer –, talán múlt?! – Kétszer – Soha, Ne: Indulj! Pocsolya A fájó öböl befagyott, csak a viszketek korcsolyázik réveteg – a zajban eltűnt részegen –, meglátott egy qtya: – A, Csont..! Koppantás Kopogtatnak egy fejben – – Egy hang megszólal: – »Én« Vagyok! Elmúlt a nyár Már megint hasztalan, se álom – sem vágy; nem öntött formát – Csak a múló idő toszogált, néha akkorát lökött rajtam, hogy elestem..! Feltápászkodva; az ősz ráült a fejemre – …és tél lett, mire elindultam. – Még magam sem tudtam hová?! Talán a tavaszt keresni; múló emlékeimben – Nem aktuális Jóllakott, kéjes, bárgyú vigyorral mosolygó! – Pénzről álmodik, a gazdag-üres szegény remény. Minden igazság lyukas, elbújik a bátor halál! Éhezik – felfúvódott hassal; eltorzult az arca! Sírás fojtogatja, a szél ringatja, az eső mossa! Csak a sárt dagassza, kenyérmorzsa már nem tapad! Üres ígéretek, jól megmagyarázott büntetések – Egy Egy kulcs elfordul a zárban, Egy hang kattan a fülben – Egy gondolat magába zár, Egyből a nulla felé tartva; a kettőről álmodva – Amikor Mikor két kézzel, kaparod a falat! A magány kopogtat: – Engedj be! Vérbe fagyott álmok, Múló lányok – Félve mondom ki: Még – Élek! Kereslek Névtelen utakon, Néma tömegben – Fagyos arcokon, Mosolyt látva: Téged hiszlek! Én (vagyok) Hízelegnek a szavak; bármit mondhatok, de csak magamnak! Oly kevés lett minden, hogy félek; és kérkedem azzal, ami nincs. A nő kell –, mint szükség! Egy bódult pillanat, én vagyok apám mámora; …és álmodta – Gondold azt, hogy én voltam, Ő – Csak én – Üdvözöllek Vándor! Itt nyugszik maradványom. Ki itt nem élt, csak remélt! Hitte, hogy a remény elég; néha az égre nézek még – Apám őrült, anyám fél..! Megyek az úton tovább; az ősök már megírták. Váróm a halált; néha az égre nézek még – Agyam zátonyán jött a látomás, ha éjjel lefekszem, jön a félelem; látom az életem: Néha az égre nézek még – A lány A haja, mint palást omlott vállára, felöltöztette, mint lágy sugár; a fagyos éjszakában – A szemei, fényesen ragyogtak; és nekem úgy tűnt: a nap kialudt mellette! A teste, büszkén, kecsesen mozdult; mintha csak egy istennő szobra elevenedett volna meg – A tér, elnyúlt mellette; mintha csak a lábai előtt heverne… A mindenség, felragyogott mellette; és boldogan hirdette az élet szépségét. Igen –, Ő volt az! A lány XX. századi bukolika – Ne tedd! – Mondta a birka, s föléje állt. – Ne mondd! – Mondta a pásztor, s meghátrált. Agyonkoptatott álmaid, ne ússzanak agyad zátonyán – Szirtes hegyként fenyegetve; a magasból várt: Magyar Turult keresve! Az ősnek hazájaként, egy nomád nép – az új honnak; mi is füvet legel – Keresve, s keresetlen szavakba foglalt monológját; dúdolja: E nemzedék..! – Dialektusba átköltve; sztereotip dualizmusba csavarodva, s megáll! – Reszkető kézzel íróm, mintha csak a véremből írnám ki a kéket; s vége a XX. századnak! – Tudod: Kicsit jó volt, de ez nem igaz – – Tudod: Nagyon rossz volt, de ez sem igaz – – Tudod: Ez így volt, de ez, csak igaz? S, tudod: ez már nem igaz! Ketté vágva Fájdalom és kín közepette; küszködve szülte meg testünket: A nő –, Az asszony! Véres köldökünk elvágva: – Megszülettünk! Ketté vágva örökre; egyedül maradva, mind hiába. Most A pillanat tört része, és a jelen megfoghatatlan valósága: Ez a most! Add: Istenem, rimánkodik a nép; …és fél! „Most, vagy soha!” – Gondolta az ifjú és elindult, a szabad lét forrásának megkeresésére – De mind hiába, csak a bűn forrását találta a vérben – A szelíd öregasszony hátának ívelése mutatja a hanyatlás útját – És – Ne – Tovább! – Kiált az ifjú; csak nézte, mint az utókor jelképét a mostban – – Ismered a mesét? Kérdezte az agg asszonyt, mert, ha van pénzed elmondhatom; …és a válasz, csak ennyi volt: (most) Egy est Az est –, oly csodás, egy Kosztolányi vers után – Oly fennkölt és harmonikus, mint egy tökéletes éjszaka a kedvesemmel; az utókor védnökével, aki a hajnalban élt – A fényes csillagokkal, mint égi-földi tünemény; ki-ért?! A harmónia, melyet Schubert sugall; utána édes és lágy, mint reggel a friss kenyér, melyet anyám hozott serényen a kelésre, minékünk heréknek; és a lágy öntudat – még előttünk a nap! A dolgos est mámora, tettem valamit újra; és talán nem utoljára ezen a földön, és nem –, de talán mint állat – Köszönöm a hajnalt: Istenem –, oly kettős e szerep – Volt egy lány Várom a napot a percet, hogy átölelhesselek – Az órát az évet, hogy szerethesselek! Várom csábító nézésedet, mikor megkérlek: Szeress! Órákon át rád gondolok, a percek másodpercek – Az éjen át szállok hozzád, az érzések, mint vad tengerek dúlnak bennem – – Szeretlek! Kimondom, mit nem merek! A bűn, magasztos lesz – A gondolatok elszállnak, az érzések megmaradnak bennem – Nem tudom kifejezni, mennyire kellesz, minden csak hasonlat marad; árnyék a múltban – Gyenge vagyok és tehetetlen, mint egy gyermek – Uralkodsz felettem! – Hívlak! Mint elveszett gyermek az anyját. Kérlek! – Szeress! Mint még soha engem, senki sem – Vas-út Feszült várakozás a váróteremben, mindenki készen áll, és vár... – Egy unott hang, megszólal: Felszólít Mindenkit, Mit tehet – Vagy vehet... A búcsú fájdalmas, de lehet, hogy boldog lesz - Egy vaskerék, belesikolt a levegőbe. – Mindenki Félre! Nyomorog a tömeg, le, s fel... A vasketrec, Megtelt! Büdös és Meleg, vagy, sötét és hideg. – Elindul a vaspályán; a vas-utasokkal... Ketté szakítva a tájat, senkire sem várhat. Van, akit várnak?! Vannak, akik csak utaznak. – Lassan, vége a vaskornak... A… A kezem egymásra talált, mikor összekulcsolódott önmagával; és úgy éreztem, hogy én más vagyok; és ugyanaz mint én; és az, aki nem én vagyok! A magad hatalma A magány hatalom, a vágyat akarom! Mi elől menekülsz?! Félted hatalmad, magad felett!? Csak ismerkedsz a lényeddel, amit kaptál, mint ajándékot: a kisgyerek – …és nem tud betelni vele, hát neked adja: Élj –, Vele! És a tiéd lehet, minden érdeme – A szerencsétlen élete. Váltsd Meg! Kéri az átkozott – Te légy neki a szerencséje; és önmagadnak végzete. Légy boldog, mondják mások, de ők nem tudják: Mi’ kin az életben a halál! (aposztrofál) Magad vagy akárhányan is vesznek körül – Ne tudj semmit, és örülj! Az élet megkövül. És a Te poraid adják a talajt a lábaid alá; légy hű a földhöz, min állsz; mert vele hálsz! Önmagunkkal, csak ismerkedünk; de igazán másokat ismerünk – És jött… …és jött a tavasz, mint magömlés a kamaszra – A lehetőségek, végtelen tárházával, az ajtó a nyitott égbolt volt – Csak az anyag kötötte meg a lehetőséget, mely korlátozott engem! A növények, az emberek, és az állatok, mind újra éltek – Újra erőt merítve a végtelen hatalom fényes sugarából! Ez volt a kezdet –, és a vég egyben! Ketté szakadva az égben és a földön; szétterült, mint minden egyben – Igen: Ez volt az a Tavasz! Tarcal: 1997.március Hisztéria Csend van és sötét, átveszi szerepét az éj – Felkel a hold és hívogat, minden ember mostoha – Egy állat szűköl a távolban; …megijeszt a zaj! Várod, hogy jöjjön valami, mindegy, csak történjen valami! Elviselhetetlen lesz a csend; és hirtelen egy hang szólal meg: Rájössz –, hogy saját magad beszélsz, hogy ne félj! A szavak belehasítanak a levegőbe, és Te –, Beleijedsz..! Várod a hajnalt – mint messiást; előtör a múltad; és félsz, hogy újra élheted! – Nappal alszol; hisz világos minden! Megtalált Boldogság! Megtaláltam a boldogságot, és boldogtalan lettem! Halálos korban szenvedek, melynek neve: élet! Fáj a szemem –, nem tudok sírni; beleszáradt a könny, mint az élet aszálya – Megtaláltam a zárat, és kinyílt az ajtó! – Ott ült a boldogság, és boldogan nézett rám; mint a halálom! A képzeletem megölte a gondolatot, a realitás megölte a boldogságom – Ambivalens állapot Félálom, vers és egy lány – A múló idő – egy képzelet, és az életem; mind-mind tönkretett! …a képzeletbeli bárd, mint egy bárgyú mosolya ült a széles pengén – És felém susogva, az izzadt zsíros paraszt tenyér nap; egy disznóölésre gondolva! Az ébren, ébredés állapotában; Hol, vagy?! –, kiáltok: Tündér! A mese, már rég elkezdődött; és a gyerekek is lefeküdtek – Én ? Szó, Kép, Hang, Érzés, Esztétika; És. Akkor, Tehát, Volt, Még, Kicsi Élmény. Látvány, Kérdés, Talán, A, Ő; !. Szék, Lett, „O”, Betű, Orgazmus; Is. Láb, Halál, Fájdalom, Késő, Á; Csont! Vas, Homok, Üveg, Szárny, Kő; Fa. Vér, Hús, Genny, Szar, Könny; Váladék. Nem, Hülye, El, Hisz, Vége; Vers – Vágy, Akar, Tehetetlen, E, Igen; Ízzé. Nincs, Értelem, Igazság, Hatalom, P; … . Pénz, Ruha, Nő, Telefon, Idő; Állás. Álom, Ágy, Nemű, Prosztata, Szőr; Ember. Művészet, Semmi, Jó, Szélsőség, Jog; Unalom. És Boldogan nézett, őzike; szép szelíd szemeivel – Intermezzó NEE…! Örök harc Sötét és fény, örökké megújulva; visszatér – Fényben születünk, sötétben elveszünk! Ördög és Isten, örök harca; csak: mi emberek veszíthetünk – Sokan vagyunk, mégis kevesek; a tömeg – nem nyerheti meg! Egy nap Ahogy a nappalra rászáll az éjszaka, úgy múlt el az életem; egy nap alatt – Gyere! Gyere: Van pénzem! – Szeress belém! Én vagyok az élet, és Te a végzet! Tudod? – Kék a vérem! Gyere: A vörössel keveredjen! A halál majd elretten! …és jött..! Tarcal: 1996 – 2016 Életmű Csak egy a cél, hogy megélj! Hogy utódot nemzz, aki majd úgy néz rád; ahogy Te akarnád! És a végén elér, a tökéletes halál – Az élet mindig más, mint a valóság – Hited már más; a materalizmust megdöntötte a tudás! És a végén elér, a tökéletes halál – Miskolc, a kilencvenes évek közepe Kell egy nő A vezérbika lázasan bőg, kell neki egy nő; de mit tehet ő!? Csak bőg – és bőg, de kell neki egy nő! Egy szőke hercegnő – Szívem Szívem belerezdült, az élet eleven érintésébe – Szemem boldogan kereste az oázist, mely egy lány szíve volt – Melybe belezártam magam; és a kulcsot eldobtam, …mint az élet béklyóját – ’s én vagyok Belém bújt az ördög, …és én vagyok! Rosszabb vagyok mint ő, …és én vagyok! Isten is voltam, …és én vagyok! Állat leszek, …és én vagyok! Beléd bújok, …és én vagyok! Minden vagyok, …és én vagyok! Mindent akarok, …és én vagyok! Ember halott, …és én vagyok – Az idő Elnyúlva folyik bele a semmibe, a tér határán a jelenbe – Mely egyszerre a múlt és a jövő lesz, dimenzióként az álom valóságába – …csak egy kört képzelj el! Mi Múlt, s jövő; álom, s valóság. Lélek, s test; terv, s hiba. Mind-Mind; Én, s Te – A csend piktúrája Előkészült vásznát, megfeszítve állt; s, mormolt egy imát! Új születés lészen, s halált vetek a tisztára – A színek, mint forró, s hideg – kiegyenlítődve; szélként kavarog – Megdermedve a szemekben; vörös vért, felitta – mind a tinta! Hiba Megőrjít a vágy, és hízik a kép! Megtalálni már fél; (akaratába él). Álom volt a lány, és valóság az erkölcs. Buta az ész, mert okos lett az indok – Megfordult világban élünk, fordult fogalmakkal – Szédülté vált az ember, nem érti mikor van lent, s fent –, kint, s bent – Miért kell élni, ketten egy életet?! És hová vezet, az az út, …melynek nincs vége? A kérdés, tulajdonképpen felelet. A válasz, meg előre sietett; de azért szeretem a hibát – A színt a semmiben, a lányt –, aki már nem! Ars poeticám Szerintem a költővé válás, a végső fokozata az embernek – Az érzés – megélése, és nem csak pusztán létezése! Hiszen, ösztönös az élet – Tovább menni, itt már nincs hová! Tehát: csak haza mehetek, ki jön velem; kérdem!? Ti, emberek! Prűd állatok, aki él, és mozog! Anarchia – nyomor; kishitűek egyesülete: Ez, vagy Te! Sznob szobrok, meg a nőegylet: Ez kell nektek! Nem – Miért!? Gondolj, és ne hazudj! Álmodj, de tudd ébredned kell, ha fázol, nincs energia; csak a saját éned, ha éhes leszel –, tárgyat eszel! Nem – Miért!? Fáradt, megfakult életed; színessé, csak színekkel teheted – Félénkséged, csak a bátorságod győzheti le. A szépség – Nem elég! A gazdagság is –, magában kevés – Nem – Miért!? A szemeddel halld, a füleddel láss! A lábaddal tapintsd; és a hajaddal érezd: hogyan simul a világ; ha érted – „miért” Mindig a kép!? Mindig a kép, mindig a hangulat – A válasz – A válasz, mindig megmarad! Csak »mi« birtokoljuk, ha kimondod, senki sem érti meg! Hány őrült volt, amíg rájöttek – Úgy tör a félelem; bizonytalanul suhog az életem, ne gyere közel hozzám, mert eltalál –, és nekem fáj! Egy kis hang – Egy kis szó: NEM! – (határozottan). …közben úgyérti, mindegy mit mondott; csak egy tál volt az étel – A lány megszólal bennem, beszélgetek vele – Így, érti tudom, már-más –, és ugyanaz! Szabályok és tudat, behatárolható képzelet – Az (én), mindig ellenkező válasza, mint, amit szeretne – Másnak látszani: Ez –, Az! A válasz, mindenre; aki a titkot felfedi; a bennük élő: Isten! Van, aki megölte; élete egyetlen nagy, nagy előre kitervelt gyilkosság’. Lötyög bennük a bűn, és rögzült az igazság; csak amikor a választ kérjük: (oda-oda) – csúszik, mint a rossz gyerek – Pár pillanat Vér ömlött, lázadó hús szakadt; sár csúszott bele – A hideg megállt, és egy néma mozdulat; elfelejtette az élet, s, ott maradt – Rád hagyom A mosoly megcsúszott, egy álom elfutott; mikor felébredt; megnyalom a számat; félédes – Erősen meghúzva, feszesen hajlott a dörgő ég! Egy sárga villamos futott, szinte némán; csörtetve előre – A sörözőben a pohár, félúton megállt. …és egy izzadság csepp, végigszántotta sima homlokát – Kinézett a szélbe; Elindult… …és, soha nem ért véget – (Miskolc) Meg nem értett Szerelem! Nem értheti senki sem, Nem szól már rám a félelem, Nem bízom, és folyton az a fránya: (nem)! – Igen, tudom elvesztettem valamit; és megnyertem az örök méla csendet. Fáj –, de így érzem! Nem tudom, hogy ki a győztes, s ki a vesztes! Már talán semmit sem értek, csak érzek –, de mindent..! F é l r e ! – kiáltok egy szóval, …és én hátrálok, mint megvert kutya, aki már csak egy ámokfutásban nézheti a tűzeltett! Minden egyes szóval üresebb lesz lelkem, …és talán már nem is akarom megérteni, amit nem; csak elfogadni! Talán, Te is lehetnél!? Kicsiny sovány gyermeki alakja, vagy talán buta elmaradt agya kényszerítette a félelemre minden új iránt, melyet egy hirtelen kitáguló világ; metrópoliszok árnyékában felnövő falucskák jelentették számára a tért, és az időt egyben. Villám barangolásai során, mindig feltöltve, és hirtelen lemerülve tért vissza, s talán mindig vissza – …éppen ezért gyűlölte meg a helyet, és önmagát –, mely keserűen akaratlanul is összeforrt. Lassú enyészettel izzó, parázsló; elfogyó föld – Szkeptikus haraggal – egy kissé megnyújtva a világegyetem tágulását; haladt tovább – Halott szerelem Büszkén és félénken néz rám, de még kecsesen – Gondolataimban egy tehetetlen érzést szorongatva; rátalálok a magányra. Félek a jövőtől, és bánom a múltat! Egy érzést keresve, újra és újra – Gyermeki tisztaságot, és felnőtt komolyságot. Kiszolgáltatva mindent, a másik szeretetének; …és csalódva egymásban, mint önmagában az ember; egy álom ideált kergetve – eljut a végtelen gyűlölet szintjére. Megöli a hálaadás minden csiráját a szerelem oltárán; aszkétának álcázva magát – kikéri egy beteg társadalom igazát; lelkét bénán takarva, mint egy baleset után, csak mosolyog az édes érzésen; miközben keserű hideg verejték csepp fut homlokán szemébe: „elvakultan a gyűlölettől”, bénán a tehetetlenségtől –, elbújik a világ elől! Nincs már napsugár, és szerelmi melengetés, csak egy kihűlt bolygó pora; melyben elrohadhat halktalan. Álom Azt hiszem – nem tudom, hol fekszik az igazság! …és mikor ébreszt fel a hazugság, hol talál rám a gondolat; és mikor hal meg a pillanat – Névjegy A, mint alamizsna; élet a sorstól. N, mint nem – tagad meg! D, mintha, demokrácia lenne! R, mint rég, be nem váltót ígéretek! Á, kiált egyszerre az összes igazság! S, nem hallja meg, senki sem; S, talán egyszer: Y’s lesz az összes válasz! Ahogy már, ma látom; Tér, és idő nincsen – Tett, s akarat győzhet! Ima, mára-már, nem segít! Lám-lám, az idő megmondja; A múlt hibáin bukunk el! |